Ezt látni kell

2022.12.18. 11:00

A Jóreménység fokánál két hatalmas óceán fog kezet

Különös természeti csodát láthat, aki elvetődik a sziklákhoz.

KT

Fotó: Kolodzey Tamás

A Dél-afrikai Köztársaság híres-neves településéről mintegy másfél órás, kanyargós út vezet a Jóreménység fokához. A sziklás földnyelvet az Atlanti- és az Indiai-óceán közötti osztópontnak is hívják. Követ kell gyűjteni – A látvány előre elképzelhetetlen, ezt látni kell – mondta kísérőnk, a Fokvárosban és Durbanban is otthon lévő Fábián Gabriella. 

– Az egymást keresztező áramlatok miatt ugyanis a nyugatra eső víz kékes, a keletre lévő pedig zöldes. Ennek megcsodálására tízezrek érkeznek ide. Az óceánokba nyúló szirtet először 1488-ban a portugál Bartolomeu Dias kerülte meg annak érdekében, hogy kereskedelmi kapcsolatokat létesítsen. A legenda szerint azok a hajósok, akik elérték és megkerülték a fokot, már reménykedhettek a jó szerencséjükben, abban, hogy áruikat és terményeiket sikerül értékesíteniük a telepeseknek. Akik babonások, vagyis hisznek a hiedelmekben, a Jóreménység-fokánál el kell végezniük a kötelező házi feladatot. 

– Az itteni „tanulás” abban áll, hogy apró köveket kell gyűjteni, majd hazavinni – folytatta Fábián Gabriella, majd hozzátette: – Ezek után csupán hinni kell a darabkák mágikus erejében, a szó szerinti felvirágzásban. Több száz magyart hoztam már el erre a nevezetes helyre, és még egyetlen honfitársunk sem mulasztotta el a szedegetést. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában