2022.11.19. 20:21
Szükség van egy közösségi térre Észak-Kiliánban
Miskolciak mondhatták el véleményüket a városrész központjának fejlesztéséről, ezúttal az Észak-Kiliánban.
Az Észak-Kiliánban, a Szinyei-Merse Pál és Munkás utca közötti téren mondhatták el javaslataikat, meglátásaikat az ott lakók, és az érdeklődők. A város részéről két alpolgármester, Varga Andrea és Szopkó Tibor is részt vett az eszmecserén, ahogyan Bartha György önkormányzati képviselő és Dobos Sára tájépítész is.
Arra voltak kíváncsiak, hogy a környékbeliek és általában a miskolciak mit szeretnének látni a területen, milyen ötleteket és fejlesztéseket képzelnek el.
Játszótér helyett...
Ezen a téren, amely most is találkozási pont, korábban egy játszótér is volt, ezt a funkciót azonban nem szeretnék megújítani a helyiek, ugyanis egy nagy játszótér már van a közelben. Többek között padok kihelyezésével és a növényzet megújításával is szívesen találkoznának.
A fórumon az is elhangzott, hogy olyan fedett helyet is szívesen látnának itt, ahol a helyi közösségek ünnepeit is megrendezhetnék és fellépésekre lehetőséget adhatna ez a hely.