2022.03.28. 07:30
Felesküdtek, megvédik a várost a hegybe zárt bestiától
Miskolc - Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről.
A helyiek közül talán sokan ismerik a miskolci Sárkányölő legendáját, amikor a derék Miskóc megmentette Bors vezér életét, és legyőzte a sárkányt, ami a vezér birtokain garázdálkodott. Miskóc jutalmul az akkor még lakatlan, a mai Miskolc városával megegyező területet kapta meg jutalmul. A történet azonban nem ért véget ennyivel...
A félelmetes sárkány elpusztult, Miskóc nemzetsége pedig megkapta jutalmát. Miskóc megtalálta a sárkány barlangját a Szent György-hegy oldalában, ahol az a kicsinyét nevelte. Ezt a kis bestiát nem volt szíve bántani, így inkább megpróbálta felnevelni, megszelídíteni. Azonban a sárkány természete vad volt, nehezen lehetett kordában tartani, és ahogy nőtt, egyre veszélyesebbé vált.
Egy napon arra ébredt a kis település lakossága, hogy a sárkány a városi juhállományt tizedelte meg az éjszaka folyamán. Ez hamarosan rendszeressé vált, juhok, marhák, lovak, kecskék voltak az áldozatai a tűzokádó mérhetetlen éhségének, a sárkány ereje pedig nőttön-nőtt.
A miskolciak bírója döntést hozott az ügyben: a sárkány ezentúl nem lehet szabadon.
– De hová zárjuk, Márton, amikor olyan erős, hogy mindenhonnan kiszabadul? – kérdezte a bírót Panyt, a nemzetség egyik vezetője.
- A föld alá! Csakis úgy leszünk biztonságban! – felelte Miskóc, a bestia anyjának legyőzője.
Tudniillik a Szent György-hegy vulkáni eredetű képződmény, és így könnyű mesterséges járatokat vájni bele. Azonban egy olyan járatot kialakítani, amely elég egy ekkora sárkánynak, és elég mélyen hatol a föld alá, nem egyszerű feladat, és nem kis időbe telik.
– Nem kell semmilyen új barlangot vájni a földbe! – kiáltotta Domonkos, Miskóc testvére. – Egy hatalmas föld alatti rendszer van a hegy alatt! Csak le kell vinnünk oda a sárkányt!
Így is tettek. A következő éjjelen a hegy alatti rendszerbe vitték a sárkányt. Remélték: az Avas-hegy gyomrában senki sem zavarja majd mély álmát. Azt azonban tudni kell, hogy a sárkányok teljes csendben és teljes sötétségben is maximum annyit tudnak aludni, amennyi az anyja életkora volt elhunytakor. Mivel a Miskóc által legyőzött sárkány 555 éves volt, ennyit tud mély álomban tölteni az utódja.
Tudta ezt Miskóc is, ezért egy titkos társaságot alapított arra az esetre, ha a sárkány 555 év múlva – vagy esetleg valamilyen oknál fogva hamarabb – felébredne álmából. Nagyon fontos volt, hogy teljes csend és teljes sötétség legyen a hosszú álomhoz. Ez a hegy gyomrában biztosított volt. A Sárkány Lovagrend tagjai pedig felesküdtek arra, hogy a várost és a vármegyét megvédik a bestiától, ha az netán felébredne.
A hegy gyomrába vezető egyetlen bejárat fölé pedig egy templomot emeltek – amelyet később Szent István néven szenteltek fel –, így őrizték meg a bejárat rejtekét. A későbbi borospincéket is jóval a járat fölött építették.
És a sárkány csak aludt és aludt... Teltek-múltak az évszázadok... A Miskóc nemzetség már nem volt a vidék ura, több mint száz éve...
A Szent György Lovagrend tagjai azonban nem felejtették el a kötelességüket. A tatárjárás alatt kis híján felébresztették a sárkányt, szerencsére a lovagrend tagjai résen voltak, megóvták a titkos bejáratot és a titkukat. Hiába azonban a gondoskodás, lassan eltelt az 555 esztendő. A tavaszi nap-éj egyenlőség idején bizony felébred a bestia.
1470 márciusában nagy és hős királyunk, Mátyás, a Diósgyőri várban múlatta az idejét. Vadászatokat szervezett, és a cseh keresztes háború veszteségein elmélkedett. Egy ilyen vadászat után, a Királyasztalnál folytatott lakoma alatt az egyik pecér beszélni kívánt Mátyással. A testőrsége elzavarta volna a fiatalembert, azonban a király megismerte a vadászaton is jelen lévő ifjút. Szólt az embereinek, hogy ne küldjék el a fiút, elmondhatja, amit akar.
– Köszönöm, királyom, hogy a színed elé engedtél, mert nagyon fontos dologról kell beszélnünk – mondta a fiú.
– Mondd csak nyugodtan, mit szeretnél? – kérdezte a király.
– Nos..., az én apám Panyitfi Bálint, a Miskóc nemzetség leszármazottja...
– Miskóc nemzetség? A nemzetségnek már nincs itt semmilyen birtoka, ha nem tévedek. Miért vagytok mégis e tájon?
– Nagyon fontos dolog miatt. Van egy sárkány a hegy gyomrában... miatta vagyunk itt – felelte félénken a fiú.
– Értem..., egy sárkány miatt... Hallod, barátom, egy sárkány miatt retteg a fiú – fordult hátra a király. – Gyere, mutatkozz be a fiatalembernek, Kinizsi uram. Ő Kinizsi Pál, Máramaros vármegye ispánja. Mutatkozz be te is, fiam! Kihez van szerencsénk?
– Én Panyitfi Miklós vagyok. Szépen kérem, jöjjön velem Miskolcra, felség!
– Azt hittem, unalmas lesz itt vidéken, de úgy látszik, mégsem. Miért mennék veled, fiatal barátom? Szeretnéd, ha együtt vadásznánk a sárkányra? – kérdezte nem kis iróniával a hangjában Mátyás.
– Apám azt mondta, mutassam meg ezt – mondta a fiú, azzal egy Szent György-keresztes színarany, sárkánymotívumot ábrázoló gyűrűt tett le az asztalra.
– Ez aztán a szép gyűrű. Az édesapádé? – kérdezte Mátyás.
– Igen, az övé.
– Nos, legyen... Látogassuk meg őt. Pál uram, a kíséret legyen készen egy órán belül.
– De felség, csak nem gondolja, hogy ez a fiú igazat beszél? – kérdezte Kinizsi Pál.
– Nem tudom, de ha mégis baj lenne, majd megvédesz a sárkánytól. Sok furcsa dolgot láttam már életemben – mondta Mátyás, és intett, hogy befejezte a beszélgetést.
A fiú Miskolcra vezette a kis csapatot. Este volt már, amikor megérkeztek a Szent István-templom fölött lévő pincéhez, a Szent György-hegy oldalába, ahol többen várták a királyt és kíséretét.
– Üdvözlöm, felség. Panyitfi Bálint vagyok – mondta a várakozók előtt álló magas, derék, nagy bajuszú ember.
– A Sarkányölő? – kérdezte tréfálkozva Mátyás.
– Nem, az az ük-ük-ük ükapám volt. Én még csak úgy láttam a bestiát, ha alszik – felelte Bálint.
– Értem. Pedig nem is tűnik bolondnak. Nos, Kinizsi uram, hozza még három emberét, és bemegyünk a pincébe. A többiek kint maradnak – adta ki a parancsot a király.
Le is ment a kíséret és a király a pincébe. Kívülről csak egy kis borháznak nézett ki az épület. Azonban, amikor a lenti folyosó végére értek, látták, hogy a boroshordók között egy titkos járat nyílik.
Miután átmentek a titkos ajtón, mintha egy más világba csöppentek volna. A dohos pinceszag, a nedves falak és a sötétség helyett rendesen kivilágított termeket és ismeretlen embereket ábrázoló festményeket láttak mindenhol. Minden rendkívül tiszta és ízlésesen berendezett volt. A kis csapat egy szobába tért be, ahol egy hosszú asztal mellett úgy egy tucat férfi ült. Mindegyikük izzó tekintettel nézte a királyt.
– Nagyon örülünk, hogy Corvin Mátyást a körünkben üdvözölhetjük – mondta Panyitfi Bálint. – Mi a Szent György Lovagrend tagjai vagyunk. A rendünk feladata az, hogy a hegy mélyén alvó sárkány álmát ne engedjük megzavarni. Ezt a feladatot a rend tagjai eddig sikeresen végrehajtották.
Közeledik azonban az 555. esztendő, amikor a tavaszi nap-éj egyenlőség idején a sárkány felébred álmából. Ha felébred, és rászabadul a városra, akkor annak bizony beláthatatlan következményei lesznek. Ezt meg kell akadályoznunk!
– Állj, állj, állj, uraim! Egy pillanat! Mi bizonyítja azt, hogy ez az egész nem csak egy rossz tréfa? – kérdezte Mátyás. – Mutassanak valami bizonyítékot, addig egy szavukat sem hiszem!
– Jöjjön velünk, felség! Megmutatjuk a sárkányt! – mondta Rab Mór, a rend kincstárnoka.
(Folytatjuk)
Források
Mikó Csaba: Agave (a Miskolci Nemzeti Színház darabja, 2019)
Reiman Zoltán: Miskolc a Várad, az Életed! – A miskolci Sárkányölő legendája (Miskolc, 2018, Reiman Zoltán)