Covid-19

2021.12.23. 17:30

Az oltatlanok lehetnek veszélyben

Elkerülhetetlen Rusvai Miklós szerint, hogy a jövő év elején beinduljon az ötödik járványhullám, de az oltottak ünnepelhetnek úgy, mintha a vírus nem is lenne.

Forrás: ÉM

Fotó: Shutterstock

Az ünnep közeledtével jogosnak tűnő kérdés: milyen hatással lesz a vírusjárványra, hogy az emberek a családjukkal, szeretteikkel találkozva zárt légtérben csoportosulnak? Rusvai Miklós virológust, az MTA doktorát kérdeztük: ünnepeljen-e együtt a család, és milyen lesz ez a karácsony az új omikron-variáns árnyékában? 

 

Azt hangsúlyozta, az oltatlanok lesznek most veszélyben, tehát aki oltott, nyugodtan ünnepelhet úgy, mintha a vírus nem is lenne. 

 

„Szerintem azzal, hogy a vakcina rendelkezésre áll, az, aki oltatta magát, megtett minden óvintézkedést” – mondta.

 

Közeleg az ötödik hullám 

 

Amellett viszont, hogy a védettek úgy ünnepelhetnek, mint a járvány előtti időszakban, sokan vannak az oltatlanok között, akik még fogékonyak a vírusra. A szakember aláhúzta: az oltatlanok közül többen már átfertőződtek korábban, ők is védettnek számítanak, az kockázatot jelent viszont, ha immunis és nem immunis emberek vannak együtt. „Az a kockázatos, amikor vegyes társaság van, hiszen az immunisak tünetmentesen hordozhatják adott esetben a vírust, és a fogékonyaknak átadhatják, akik ettől megbetegedhetnek.” 

 

Bár megjelent már Magyarországon az omikron-variáns, a virológus szerint az ünnepek alatt még elsősorban a delta-variáns okozhatja a fertőzések túlnyomó részét. Az omikron viszont nyilván felfutóban van, így a szakértő szerint „az ünnepek alatt fog szétterjedni, beleértve a karácsonyt és a szilveszteri, újévi összejöveteleket, tehát most szét fog szóródni, januárban pedig már egy közösségi terjedésnek leszünk a tanúi.” 

 

Annak gyakorlatilag nincs módja, hogy ezt elkerüljük, több okból: egyrészt nincsenek hivatalos, előírt korlátozó intézkedések Magyarországon, ami Rusvai Miklós szerint egyedülálló a kontinensen. Emellett viszont a lakosság sem aggódik különösebben a koronavírus-járvány miatt, tehát az emberek részéről sincs igény arra, hogy bezártabbak legyenek, ne találkozzanak egymással, vagy visszafogják magukat a vásárlási és ünneptervezési szokásaikat illetően. „Gyakorlatilag minden adott arra, hogy a vírus terjedjen, és ezért terjedni is fog. Magyarul elkerülhető lenne, de senki nem akarja igazán megakadályozni a terjedését, sem a lakosság, sem az állam” – magyarázta.

 

Nem lesz akkora a nyomás 

 

Emiatt az egy évvel ezelőttihez hasonlóan most is fogja követni az őszi hullámot egy következő, a negyediket egy ötödik. „Mivel az omikron jelentősen terjedőképesebb, mint akkor a tavaszi harmadik hullámot előidéző alfavariáns volt, ezért én úgy gondolom, hogy hamarabb jelentkezik majd az ötödik hullám a jövő év elején, mint a harmadik hullám jelentkezett ennek az évnek az elején. Tehát én úgy vélem, hogy februárban már nagyon jelentős járványra számíthatunk a fertőzöttek számát tekintve” – tette hozzá a virológus. 

A szakember szerint azonban van jó hír a rosszban, egyelőre ugyanis úgy tűnik, hogy az omikron valamivel enyhébb betegséget okoz, ezért az egészségügyre nem nehezedik majd akkora nyomás, mint a tavaszi harmadik hullám idején. „Az sokszor törésponthoz közeli állapotba vitte a magyar egészségügyet. Ez most az ötödik hullám idején én úgy gondolom, hogy nem fog előállni” – vélekedik Rusvai Miklós.

 

Fontos a gyerekek oltása is 

 

Minden egyes immunizált személy csökkenti a járvány terjedésének esélyét, hívta fel a figyelmet a virológus. Éppen ezért fontos a gyermekek oltása, mert bár ők kevésbé veszélyeztetettek a betegséggel szemben, és a vakcina nem akadályozza meg a fertőzést, csak a betegség lefolyását enyhíti, bennük jóval kevesebb mennyiségű vírus termelődik így megbetegedés esetén, aminek következtében kevésbé tudják majd átadni, továbbadni a fertőzést. Ez egyébként minden immunis személyre igaz. 

 

Rusvai Miklós végezetül az ötödik hullám utáni kilátásokról beszélt az Észak-Magyarországnak: „Egyre kisebbek lesznek a hullámok, tehát én úgy gondolom, hogy a legnagyobb terhet az egészségügyre a harmadik hullám rótta. Azt viszont ne felejtsük el, ha megnézzük a számadatokat, a mostani negyedik hullám idején messze több vírusfertőzött volt, mint bármelyik korábbi hullám idején. Ezzel együtt sokkal kevesebben kerültek kórházba, sokkal kevesebben kerültek lélegeztetőgépre, tehát az egészségügy terhelése kisebb volt, mint a második hullám idején. Innentől kezdve én úgy gondolom, a járvány enyhülni fog. A fertőzöttek száma magas lesz, de a betegeké nem.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában