2021.11.14. 15:00
Nagy roham a háziorvosoknál
Van olyan miskolci körzet, ahol napi 30 covidos beteget jelentenek az orvosok.
20211104 Szeged Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország A covid elleni 3. oltásra sokan jelentkeztek.
Forrás: MW
Fotó: Frank Yvette
Egyre több covidos beteg jelentkezik a háziorvosoknál. Több rendelőben is érdeklődtünk. Diósgyőrben, az egyik körzetben a hét közepén napi 26 koronavírusos beteget jelentettek, a hét végére ez a szám 30 fölé emelkedett. Egész családok betegedtek meg, még a 3 éves kisgyermek is. Az egyik avasi körzetben is ugyanez a helyzet, itt is napi 30 fölé nőtt a fertőzöttek száma. Ráadásul az egyéb felső légúti betegségben szenvedők is orvoshoz fordulnak, így a háziorvosnak olykor napi 70-80 beteget is el kell látnia.
Szükség van rá
Nem minden körzetben ilyen rossz a helyzet. Dr. Márk Miklós a Kiss Ernő utcában rendel.
– Napi 2-3 új esettel találkozom. Az a tapasztalatom, hogy az oltott páciensek nagyon jól viselik a betegséget, néhány napos, könnyű, felső légúti tünetek után túl vannak rajta. Azonban azok, akik nem oltatták be magukat, súlyosabb állapotba kerülnek, van, akinek kórházi ellátásra van szüksége. Sajnos volt egy halottunk is – tette hozzá a háziorvos.
Hangsúlyozta, szükség van a harmadik oltásra, hiszen az első kettő több hónappal ezelőtt történt. Az immunrendszert fel kell frissíteni, mert ezáltal lehet a védettséget fokozni.
Elmondta azt is, a háziorvosok kaptak gyorsteszteket. A Covid-gyanús betegeket vagy ők tesztelik, vagy ha súlyos az állapota a páciensnek, akkor hivatalos tesztelést kér az orvos a mentőktől.
Mindenkinek ajánlott
Napi 4-5 covidos beteget jelent dr. Fónagy-Sütő Zoltán tiszaújvárosi háziorvos az országos fertőzőbeteg-nyilvántartásba. Az ÁNTSZ-hez azonban nem jelent mindenkit, mert mint mondta, már ott sem bírják a munkát, a rengeteg határozat írását a karanténba helyezésről. Akik együttműködőek, és tudnak otthonról dolgozni, azokkal a háziorvos megbeszéli, hogy maradjanak karanténban 10 napig. Ezután már egy negatív gyorsteszt feloldja a karantént, amennyiben a betegnek 3 napig nem volt semmilyen tünete.
– Ha a páciensnek csak enyhe tünetei vannak, íz- és szagvesztés, esetleg hőemelkedés fulladás nélkül, akkor C- és D3-vitamint ajánlok neki, valamint cinket és szelént. Emellett sok teát és a jól bevált fokhagymás pirítóst. Ha azonban magasra szökik a láza, fullad, rohamokban jelentkezik a köhögés, akkor be kell mennie a kórházba. Középsúlyos esetekben a háziorvos felírhatja a Favipiravir nevű gyógyszert, ami minden patikában kapható. Ennek vírusölő hatása van, és általában segít – jelezte a háziorvos, hozzátéve: eddig csak egy beteget kellett kórházba küldenie, de szerencsére már ő is jobban van, nem került lélegeztetőgépre.
Hangsúlyozta: mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele is. Ha azonban valaki a közelmúltban esett át a fertőzésen, annak érdemes várnia vele.
Fónagy-Sütő Zoltán elárulta, hogy ő maga is covidos volt október végén. Teljesen véletlenül, egy utazás miatt derült ki, mivel semmiféle tünete nem volt. A két első oltást természetesen felvette, Pfizer-oltást kapott.
Az összesített megyei adatok is azt mutatják, hogy egyre nő a covidos betegek száma. Kedden 638 új beteget azonosítottak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, szerdán 659-et, csütörtökön pedig 764-et. Valószínűleg emiatt is ugrott meg azoknak a száma, akik védőoltást kérnek.
Hosszú sor fogadta
Egyik olvasónk, Molnár Tímea arról számolt be lapunknak, hogy kedden délelőtt 11 órára volt időpontja a megyei kórház oltópontjára. Az első oltásért ment, mivel tavasszal átesett a fertőzésen. Rengetegen voltak, hosszú sor fogadta a bejárat előtt, fél 12-kor még kint várakozott. Az oltópont munkatársai azt mondták neki, hogy november 4-e körül nőtt meg hirtelen az oltakozni vágyók száma.
Mint arról korábban írtunk, november 22-e és 28-a között oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon. Ezen a héten előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet felvenni a védőoltást. A jövő héten dől el, hogy ezen a héten a kórházakon kívül még mely egészségügyi intézményekben oltanak.
Egyik olvasónk azt jelezte, hogy nem kapott a gyógyszertárban gyorstesztet. Mi a miskolci Szent Rókus patikában érdeklődtünk. Megtudtuk, itt kétféle is van, antigéngyorsteszt és a szájüregi váladékkal működő is.
(A borítóképen: A háziorvosok mindenkinek ajánlják az oltás felvételét, hogy enyhébb lefolyású legyen a betegség)