2021.08.04. 20:10
Nyárra berobbant a hazai idegenforgalom
Fotó: Ádám János
Összeomlott Európa és a világ turizmusa 2020-ban, bár ennek hatása az ágazatnak az adott ország nemzetgazdaságában betöltött szerepe szerint eltérő módon érződött. A Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett helyzetértékelésében az olvasható: Magyarországon 56 százalékkal csökkent az elmúlt évben a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, az évben elért 234 milliárd forint bruttó bevétel pedig 58 százalékkal lett kevesebb, mint volt 2019-ben. A Covid-járvány árnyékában nem kezdődött jól az idei év sem. Borsod-Abaúj-Zemplénben például alig 7 ezer vendég szállt meg az első negyedévben, ami 90 százalékos visszaesést jelentett a tavalyi év azonos időszakához képest. A szállásfoglaláshoz korábban előírt védettségi igazolvány kötelezettség eltörlése azonban júniustól robbanásszerű változást hozott a belföldi turizmusban a szálláshelyek árának jelentős emelkedése mellett is. Hamarosan a részletekről is tájékozódhat portálunkon.