Szoborsétány, üres oszlopokkal

Befejezetlen a szoborsétány a Miskolci Nemzeti Színház épületegyüttesénél, a művészbejáróhoz vezető lépcsősor két oldalán.

Inspiráló helyzet

Nem mindig volt a városkép része. Hogy mikor és milyen céllal került ide, a helyi sajtóban nincs rá utalás.

Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész segített elhelyezni az időben az oszlopsor születését: a színház kilencvenes évek elején kezdődött rekonstrukciója részeként tervezte.

– Emlékparknak szántuk, amelyet a híres színházi emberek, volt intendánsok szobrai népesíthetnek be. A posztamenseket megcsináltattuk, ezzel is inspirálva a folyamatot. Ami végül el is indult: néhány szobor már elkészült.

A rekonstrukcióban részt vevőknek nem volt konkrét javaslatuk, kiknek állítson emléket az utókor. Ekkor már megvolt Schaár Erzsébet Déryné-szobra, amelyet védettebb helyre, a színházépület közelébe helyeztek át – emlékeztetett Bodonyi Csaba. A színház folyosóin volt néhány büszt – a fehér márvány mellszobrok bekerültek a színészmúzeumba. Felmerült, hogy ezekről készülhet bronz másolat. De nem ez lett a folytatás.

Városarculati kérdés

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház mai igazgatója az Észak-Magyarországnak úgy nyilatkozott: elődei nem hagyományoztak rá a szoborsétánnyal kapcsolatban semmiféle elképzelést. Felvetésünkre nem zárta ki, hogy a művészeti intézmény kétszáz éves fennállását köszöntő események sorában erre is megoldást keressenek (Magyarország legrégebbi kőszínházát 1823-ban nyitották meg). Szerinte ez egyébként inkább városarculati kérdés.

A tér egyébként valóban közterület. A köztéri műalkotások elhelyezésére vonatkozó szabályozás szerint elvileg bárki tehetne javaslatot, kikről rendeljenek portrészobrot az emlékparkba.

Városházi forrásból úgy tudni: ilyen elgondolással nem keresték a hivatalt. Az önkormányzat idei költségvetéséből nem olvasható ki, hogy szobor megrendelésére kívánna költeni a helyhatóság. A jelenlegi főépítész, Szunyogh László ezzel kapcsolatos első, általunk ismert gondolatait úgy lehetne összefoglalni: talán nem is lenne szerencsés, ha egyetlen önkormányzat venné el a lehetőséget a jövő elől. Hátha más döntéshozók másokat emelnének ki a miskolci színjátszás történetéből.

Miskolci szállal

Az Észak-Magyarország Mikita Gábor színháztörténész-muzeológust (miskolci színészmúzeum) kérdezte: kik lennének azok a miskolci színjátszás történetéből, akiknek szobra kellene álljon itt.

Figyelnék arra, hogy a próza és a zenés színház egyaránt képviseltesse magát – Mikita Gábor

– Fontosnak tartanám, hogy a színészek mellett a színházi alkotófolyamat különböző területeinek képviselői – szcenikusok, zenészek, színházi szerzők – is megjelenjenek. S legyen az illető életrajzában a művészeti működés mellett valamilyen különlegesebb, érdekesebb miskolci szál. Az országos, illetve nemzetközi hírű művészek mellett fontosnak tartanám, hogy helyet kapjon olyan művész is, aki egész életével a vidéki – miskolci – színházi életet szolgálta. S figyelnék arra, hogy a próza és a zenés színház egyaránt képviseltesse magát.

Konkrét javaslatai a következők. Százötven éve született, és 18 éves koráig élt Miskolcon Jenbach Béla, a Csárdáskirálynő szövegkönyvírója. Jelentőségét jelzi, hogy ma Bécsben utca őrzi az emlékét. Személye a hungarikumnak minősített és a magyar színházi életünk jó száz évig vezető zenés műfaját is jelképezi.

Lengyel Menyhért drámaíró a miskolci színháztól pár méterre levő kereskedelmi iskolában – a mai Berzeviczyben – végezte tanulmányait. Diákként a miskolci teátrum előadásait látva kötelezte el magát a színházművészet mellett. Eljutott Hollywoodig is: Greta Garbo, Marlen Dietrich számára írt forgatókönyveket. Drámáit Európa-szerte játszották, ezek ma már ritkán kerülnek színpadra, de A csodálatos mandarin című Bartók-táncjáték librettistájaként évről évre „köztünk van” az operafesztiválon.

A szcenikusok közül Telepi György: a vándorszínészet jelentős díszletfestő színháztechnikusa fiatal színészként az első miskolci színházban is fellépett. A budapesti Nemzeti Színház alapító tagja, színésze és díszítményfelvigyázója volt, amikor 1857-ben visszatért Miskolcra: a második kőszínházunk előfüggönyét ő festette, s ő kivitelezte a díszleteket, a színpadgépezetet. Nyugdíjba vonulása után egy ideig Diósgyőrben élt, ahol városi elöljáró volt. Festménye örökíti meg a nagy miskolci árvizet. Jókainé „örömmel fogadná” maga mellett a szoborparkban: a szabadságharc leverése után ugyanis Telepi szervezte meg az író tardonai bujdosását.

(A borítóképen: A szoborsétány ma. Amíg volt operafesztivál, hangulatos keretet adott az itt működő ideiglenes fesztiválkocsmának)

Minden részletre kiterjedt

Az emlékpark ötlete kis részlet a nagy egészben, min­denesetre jól mutatja, mennyire alapos, minden részletre kiterjedő és átgondolt volt Bodonyi Csaba tervezői munkája. Koncepciója révén a Nagyszínház felújítása mellett lett egy új Kamaraszínház, elkészült a Játékszín, a nyári színház, ennek a legutóbbi időkig önálló játszóhelyként is működött színpadával, a Csarnokkal. A kiszolgálóépületek és a színészház mellett megszülethetett a Színháztörténeti és Színészmúzeum.

A rekonstrukció 1991-ben kezdődött, és hat évig tartott. A költsége 1 milliárd 656 millió forint volt. A kiadásokhoz az önkormányzat 400 millió forinttal járult hozzá. 1997. október 11-én, az átadásról tudósítva az Észak-Magyarország kiemelte, hogy Kobold Tamás akkori polgármester milyen elismerően nyilatkozott Bodonyi Csaba terveiről. A méltatásból kijutott Simon Gábornak, a beruházás létesítményi főmérnökének és Szilvási Zsuzsának, a rekonstrukció polgármesteri megbízottjának. „Az ő – jó értelemben vett – megszállottságuknak köszönhető, hogy különösebb zökkenők nélkül befejeződött a rekonstrukció” – ezek a volt polgármester szavai.

Akik már „beköltöztek” a szoborsétányra

Latabár Endre szobra Varga Éva alkotása

Jókainé Laborfalvi Róza mellszobra Szanyi Borbála műve

Nagy Attila szobrát Balogh Géza készítette