Kántálás, nevetéssel

Beszóltunk az ablakon, hogy szabad-e az Istent dicsérni? Kiszóltak, hogy szabad és mi énekeltük a sok szép karácsonyi éneket. Utána behívtak minket, meg volt terítve az asztal, egy kis bor, sütemény, a gyerekeknek cukorka, alma, dió. Boldog ünnepeket kívántunk és mentünk tovább.

Dolgozott az akkori községházban egy kedves fiatal ember, mint segédjegyző. Városi gyerek volt, de nagyon tetszett neki a falu humora, szokásai. Szépen énekelt, eljárt a templomba is. Kijelentette, hogy ő is jön velünk kántálni. Elérkeztünk a bíró házához. Beszóltunk az ablakon, szabad-e az istent dicsérni? Kiszólt kedvesen a ház ura, persze, hogy szabad. Erre a kis jegyzőnk el is kezdte az éneket, de így: „Hej, de leszállt az ég dicső királya közénk az éj hajnalán”. Nem tudtuk tovább énekelni, mert kitört belőlünk a nevetés, ami átragadt a háziakra is, mert az olyan, mint a vírus, fertőző. Aztán behívtak minket. A fiatal jegyző elnézést kért. Bocsásson meg, bíró uram, de olyan nagyon akartam az Istent dicsérni és a kedves családnak boldog ünnepeket kívánni, csak egy kicsit félre sikerült. Olyan szépen mondta, hogy meg is tapsoltuk és vidáman mentünk együtt az éjféli misére.