Ezt írtuk anno 2000-ben

2020.12.09. 07:30

Híre ment, hogy eladó a Zsarnai

Egyelőre maradhatnak az árusok – ezt a polgármester jelentette be.

20201121 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország A miskolci Zsarnai piacon továbbra is vannak vásárlók, igaz ott is kevesebben a korona vírus járvány okán.

Forrás: ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

Téma volt a miskolci közgyűlés ülésén is, hogy eladná a város a bolhapiac területét.

Az egyik képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek csak akkor van értelme, ha a bevétel nagyobb, mint amennyibe egy ugyanilyen jellegű új piac építése kerülne, máshol. Az Észak-Magyarország 2000. december 14-én közölte a polgármester válaszát: Kobold Tamás szerint egyelőre nem kívánja értékesíteni a város a területet.

Drágább lett piacozni

Az Észak-Magyarország riportere ettől függetlenül felkereste a piaci árusokat, akik meglehetősen nekikeseredve nyilatkoztak. A Zsarnain árulni egyre költségesebb: „most már hatvanezer forintba kerül havonta, hogy itt lehessek” – mondta az egyik kereskedő, emlékeztetve: amióta a közterület-felügyelet vette át a piacot, emelkedtek a díjtételek. Az áru beszerzése viszont nem lett olcsóbb.

Egy férfi hosszan sorolta, ki mindenki kerekedett már fel a korábbi árusok közül. Elmentek, Amerikába. Feketén dolgoznak a tengerentúlon, mert „itt megfojtják a kisembereket”. Több száz ember megélhetését adja a Zsarnai, vannak, akik három-hat gyereket nevelnek.

A kereskedők többféle forrásból értesültek egyébként. Ezek szerint a piacot nem adják el. Vagy eladják, de csak egy részét, másik részében folytatódhat a piacozás.

(A borítóképen: A Zsarnai napjainkban is a népszerű miskolci bevásárlóhelyek között van)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában