Ezt írtuk anno 2000-ben

2020.12.10. 07:30

Az első vigalmi negyed

Az ország első türelmi zónájának kijelölésére a rendőrség tett javaslatot.

Prostitute on the street

Forrás: shutterstock

Ha a városvezetés igent mond a kezdeményezésre, elsőként jelölik ki a prostitúció ellenőrzött és legális helyszínét egy magyarországi településen – nyilatkozta az akkori városi rendőrkapitány, dr. Pásztor Albert alezredes az Észak-Magyarország 2000. december 12-i számában.

Egy éve még nem volt gond

A Fonoda utca azon szakasza látszik a legalkalmasabbnak arra, hogy ott legalizált prostitúció folyjon, ahol már nincsenek lakóházak – idézte a megyei napilap a négy hónapja kinevezett kapitányt.

Megszólalt az ügyben Kobold Tamás polgármester is, emlékeztetve, egy éve még az volt a rendőrségi álláspont: a városban nincs tömeges prostitúció, ezért nincs szükség türelmi zóna kijelölésére sem.

Miután a mostani kezdeményezést még hivatalos leiratban nem kapta meg, nem is nyilvánított véleményt az Észak-Magyarország megkeresésére, túl azon: érdemesebb elébe menni a helyzetnek, mintsem később áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen prostitúciós gyakorlat alakuljon ki Miskolcon.

Hogy mi várható, azzal kapcsolatban elmondta: ha megkapják a dokumentumot, a jegyzővel áttanulmányozzák, hogy a törvényességnek mindenben megfelel-e a helyszín kiválasztása. A lényeg, hogy az ott folyó tevékenység ne zavarhassa a lakosságot – szögezte le.

(A borítóképen: Ellenőrzött keretek közé terelnék a prostitúciót)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában