Hajnalban indult a szovjet támadás

Napra pontosan 64 évvel ezelőtt indult meg a forradalmat leverő szovjet csapatok hajnali támadása a Forgószél hadművelet keretében. A jól dokumentált események közül Miskolc sem maradt ki: az 1956-os intézet évkönyvei és Ungváry Rudolf „Utána néma csönd” című könyve tárják elénk a forradalom leverésének napjait.

Tűzharc az Egyetemvárosban

November negyedike hajnali óráiban országszerte megindult a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok támadása. A forradalom leverésére kirendelt katonák több helyen ellenállásba ütköztek, köztük a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (ma Miskolci Egyetem) hallgatóitól.

Ungváry Rudolf a résztvevők visszaemlékezései alapján részletesen leírja az eseményeket. Eszerint hajnali sötétségben érkeztek Hejőcsaba felől a szovjet motorizált alakulatok. A diákszállóknál elhelyezett őrség az azonosítást megtagadó fegyveresek miatt figyelmeztető lövéseket adott le, melyet a szovjetek támadásként értelmeztek, így lőni kezdtek. A diákparlament hírszerzői ezzel egy időben értesültek rádión a szovjetek országos támadásáról, így siettek a diákszállókhoz az ellenállásról lebeszélni saját fegyvereseiket.

Dornbach Gyula a diákparlament részéről felvette a kapcsolatot a támadást vezénylő szovjet tiszttel, a forradalmárok pedig a tűzharc után letették a fegyvert.

Ketten meghaltak

Későn jött sajnos a mediáció, eddigre ugyanis Kis Gábor elsőéves gépész és Kölber Gábor elsőéves bányagépész hallgatók a kollégiumi szobájukban meghaltak, többen pedig megsérültek a hajnali összetűzésben – olvasható Ungváry könyvében.

Nem csak az egyetemvárosra hatottak ezek az események: a miskolci rádió lillafüredi stúdióját őrző hallgatók a támadás hírére a Bükkbe menekültek, de pár nap múlva hazaszivárogtak. Egy Sátor­aljaújhelyen tevékenykedő csoport a Zemplénbe menekült, de az is pár nap elteltével feloszlott, az oroszok előtt pedig letették a fegyvert.

Véget ért a forradalom

A Forgószél hadművelet (Operacija „Vihr”) keretében november 4-én hajnalban indult meg országszerte a szovjet csapatok támadása, 5 óra 20 perckor ennek hatására hangzottak el Nagy Imre drámai szavai hírhedt rádióbeszédében. „Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” – jelentette ki a miniszterelnök.

Budapesten háborús helyzet alakult ki, nemzetőrök és hivatásos katonák csaptak össze a szovjet csapatokkal. November 5-én a Kilián laktanya és

a Corvin köz harcosai sikeresen visszaverték a támadókat, de a rettentő túlerővel szemben nem lehetett hosszú távú eredményeket elérni. A vidéki ellenállás és a fővárosi ellenállóközpontok többsége november 6-án tette le a fegyvert. Az országban utolsóként Csepelen, november 11-én ért véget a harc.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkástanács november 4-én felvette a kapcsolatot a megszálló szovjetekkel. Az 1956-os intézet leírásai szerint november 5-én már követeket küldtek a közben megalakult (és a szovjetek támogatását élvező) Kádár-kormányhoz a forradalom vívmányainak megőrzése érdekében.

Átálltak a kormány oldalára

A korábbi megyei és városi pártvezetők feltétel nélkül átálltak az új kormány oldalára, de a fővárosba induló 13 tagú küldöttség nem akarta elismerni azt. A szovjet városparancsnokság letartóztatta és Ungvárra hurcolta őket.

A borsodi üzemek november 5-étől sztrájkot hirdettek a munkáskövetelések megvalósításáért és a letartóztatott vezetők kiszabadításáért. November 17-én az új kormány, engedve a követeléseknek, hazaengedte Földvári Rudolfot, a megyei pártbizottság vezetőjét, aki Nagy Imre kormányának támogatását élvezhette a forradalom alatt, december 1-jén pedig a többi, Ungváron bebörtönzött társát is kiszabadították. Az új megyei Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság tőlük várta el a rend helyreállítását. 1956–1957 fordulóján vált egyértelművé, hogy a forradalom vívmányai elvesztek, és ők vagy a megtorlás oldalára állnak, vagy távoznak, eltávolítják őket. 1957. február 20-án az egyetemvárosban brutális razziával és tömeges letartóztatással torolták meg a felkelést.

Az eseményekről, külföldön

Eisenhower amerikai elnök október 31-én már kijelentette rádióbeszédében, hogy nem tekint partnerként Nagy Imre kormányára, az amerikai finanszírozású Szabad Európa Rádió azonban november 4-e után is nyugati segítség érkezésével biztatta a kitartó szabadságharcosokat, hamis reményeket keltve bennük a jelentős túlerőben lévő szovjet csapatokkal szemben.

Az október 29. és november 7. között zajló szuezi válság (izraeli–brit–francia háború Egyiptom ellen) foglalkoztatta a nyugati hatalmakat, a katonai segítség részben ezért is maradt el Magyarország irányába.

Leverését követően a keleti blokk majdnem minden országa reakciós, fasiszta ellenforradalomként bélyegezte a magyarországi eseményeket. Más országokban is megszorítás és terrorhullám következett, a forradalommal szimpatizálókat koncepciós perekbe vonták.

Kivételt képezett Lengyelország, itt november 5-én békés demonstrációkat szerveztek Krakkóban és Poznańban a magyarországi események hatására. A magyarbarát lengyel közvéleménnyel az 1956-os intézet szerint nem lehetett elhitetni, hogy Magyarországon ellenforradalmi kísérlet történt volna. Mert tudták, hogy 1956 forradalom volt.

(A borítóképen: A forradalom napjaiban: felvonulás a Kazinczy utcában)