Amikor magával ragad a pillanat

„Gyermekportrék” címmel nyílt meg szeptember 10-én Titkóné Takács Mónika kiállítása. A tarcali hölgynek szenvedélye az alkotás, főként portékat és pirográfiákat készít. (Az utóbbi olyan művészeti ág, amely során az alkotó szabad kézzel, égetéssel viszi fel a fára vagy más anyagra a mintát, ábrát. A pirográfia tűzírást jelent, és általában olyan hagyományos anyagokon alkalmazzák, mint a fa vagy a bőr. A folyamat kivitelezhető égetőtűkkel vagy akár lencsével összegyűjtött napfénnyel is.) A grafikusnak ez a tizedik kiállítása, ami Tarcalon látható, a képeit egyébként több településen – Erdőbényében, Tarcalon, Tokajban és Bodrogkeresztúrban is – kiállították már. Képei iránt több helyről is érdeklődtek, többek közt a vizsolyi Mézmúzeumban is látható néhány alkotása.

Mindig is grafikus szerettél volna lenni?

A gimnáziumban kezdődött, akkor kezdtem rajzolni. Az iskolából egy dologra emlékszem, hogy ültünk az egyik órán, ahol a falon képek vagyis történelmi alakok portréi lógtak. Az első rajzom, amire emlékszem, Che Guevara portréja, amit órán készítettem el. Valószínűleg előtte is rajzoltam, de azok nem ragadtak meg. Már ezekben az években észrevették, hogy van hozzá érzékem és kézügyességem. Főiskolára készültem festő-restaurátor szakra, de végül nem jutottam el. Akkor jött a szerelem, és ezek után családot alapítottam, két csodálatos gyermeknek lehetek az édesanyja. Így önmagamtól kezdtem el újra a rajzolást, körülbelül 8-10 éve komolyabban foglalkozom vele. Akkortájt regisztráltam a Facebookra is, ahová feltöltöttem a rajzaimat. Akkor sokan megkerestek, hogy rendelni szeretnének tőlem az alkotásaimból.

Van-e kedvenc technikád?

A grafittal való rajzolás és a pirográfia a kedvenc technikám, festeni is szoktam, de inkább csak megrendelésre. A tarcali borosüveget három másik kollégámmal (Takács Zsolt, Farkas László, Farkasné Filkó Éva) festettük le. Nagyon élveztem ezt a munkát is. A borosüveg a Tarcali Csárda mellett található.

Milyen témában szeretsz leginkább alkotni?

A portrékat kedvelem, de mostanában már a növények, fák, egy-egy ág vagy fatörzs és színes virágok is magával ragadnak. Az emberek arcait szeretem, most ugye gyermekportékból nyílt kiállításom. A gyermekek arca letisztult, sima, de sokkal jobban szeretek egy karakteres arcot megörökíteni. Például egy idős embert, akinek a bőre tele van ránccal, és látni, hogy meggyötörte vagy megtörte az élet. Igaz, ezt nehezebb elkészíteni, mert több vele a munka, viszont egyszerűbb visszaadni azt, mint egy gyermekét, akinek még „tökéletes vonásai” vannak. A gyerekek arcán még tisztán láthatóak az érzéseik, a felnőttekén már nem, és pont arra törekszem, hogy olyan képmásokat rajzoljak a megrendeléseken kívül, amik érdekesek, amin erős érzelmek tükröződnek – szomorúság vagy éppen boldogság –, és így az arcmimika is sokkal másabb. Egyik érzelmet sem esik nehezemre lerajzolni, mert amikor alkotok, csak azt látom magam előtt. Kizárom a külvilágot, a munkára koncentrálok, és csak ez az egy dolog létezik számomra, ilyenkor nem zavarnak a körülöttem lévő hangok vagy történések.

Van-e emlékezetes alkotásod?

Mindegyik portré emlékezetes, hiszen minden arc mást tükröz vissza, de olyan furcsa kérés, ami megragadott volna, az nem volt. Egyértelmű, hogy a gyerekeimet vagy a rokon gyerekeket esetleg kicsit nagyobb örömmel rajzoltam, de a többi kérésnek is örömmel tettem eleget.

Miként szeretsz leginkább rajzolni? Ha előtted áll az alkotás témája, vagy esetleg fényképről?

Ez nehéz, mert növényeket elég gyakran rajzolok, és azt jobb úgy, hogy előttem van az adott dolog. Portrékból viszont egyszerűbb, ha egy képet kapok. Megrendelések esetében is mindig kérek egyet. Nehezebb, ha ez előttem lévő embert rajzolom le, és időigényesebb. Az utcai portrékészítés is egy külön műfaj, amikor szemben ül veled az alkotó. Ezt be kell gyakorolni, csináltam már ilyet én is, de egyszerűbb, ha képről örökítem meg az illetőt. Ha nem ismerem azt a személy, akiről az alkotás készülni fog, akkor több képet is szoktam kérni, hogy lássam azt, milyen amikor nevet, milyen az, amikor nem nevet. Ilyenkor összehangolom ezeket a képeket, és úgy készítem el a portréját. A mostani kiállításomban különböző nemzetiségű gyerekek láthatók, vannak ezek között megrendelések is.

Átlagosan mennyi idő alatt készítesz el egy megrendelést?

Körülbelül egy hét, tíz nap, hiszen nem rajzolok egyfolytában, közben elvégzem a napi teendőimet. Inkább a korai esti órákban van rá időm, de sokszor éjszakába nyúlóan alkotok. Bár ez nem a legjobb, mert természetes fénynél sokkal előnyösebb rajzolni, de csak olyankor van időm rá. A karácsonyi időszak egy kicsit zsúfoltabb, hiszen sokan szeretnének ajándékba adni a családtagjaiknak egy portrét vagy más kézzel készített alkotást. Ballagás idején is így van ez, sok nagyszülő szeret olyan ajándékot adni az unokájának, ami személyes, például egy portrét.

A portrékon kívül eddig milyen más megrendeléseket készítettél?

Vadászoknak szoktam pirografált képeket készíteni. Sokan kérik, hogy rajzoljam le a házi kedvencüket. Ezeket is nagyon szeretem, nekünk is vannak háziállataink, de Bogyót egyszerűen nem tudom lefényképezni, mikor szépen leül. Amikor lefotóznám, mindig elkezd ugrálni vagy szaladni, de majd egyszer biztosan őt is sikerült megörökítenem.

Titkóné Takács Mónika „Gyermekportrék” című kiállítása október 10-ig megtekinthető. Mindenkit sok szeretettel várnak!