magánadomány

2020.07.31. 13:00

Lélegeztetőgépet kaptak ajándékba

A járvány megjelenése óta számos felajánlást kapott a sárospataki rendelőintézet.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Altató-lélegeztetőgépet vásárolt a sárospataki városi rendelőintézetnek a sárospataki székhelyű Weinberg '93 Kft. A tízmillió forint értékű eszközt már üzembe is helyezték az egészségügyi intézmény egynapos sebészetén.

A hivatalos átadáson Derczó István, az adományozó cég ügyvezető igazgatója elmondta: a térség egyik legjelentősebb vállalkozásaként fontosnak tartották, hogy a koronavírus-járvány közepette a társadalmi felelősségvállalás jegyében megtegyék felajánlásukat, amiről előzetesen egyeztettek a rendelőintézet vezetőjével. A kategóriájában a legjobb minőségűek között jegyzett eszközt végül – több hasonló jótékonysági akción gondolkodó hazai építőipari céggel együtt – közösen vásárolták meg, a közös beszerzés során árkedvezményt is tudtak elérni – közölte.

Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő azt mondta: a kormány folyamatosan igyekszik biztosítani az egészségügyi intézményeknek minden olyan felszerelést, ami a járvány sikeres kezeléséhez szükséges, a magánadományok azonban tovább segítették stabilizálni a helyzetet.

Példás összefogás

Aros János polgármester elmondta, az egészségügyi intézmény stabil gazdálkodása és az átlagnál magasabb szintű felszereltsége okán Sárospatak jó háttérrel várhatta a járvány kiteljesedését. Mindezek mellett példaértékű összefogás bontakozott ki a városban – tette hozzá. Megemlítette, hogy helyi asszonyok és intézmények maszkokat varrtak, akadtak vállalkozók, akik járművek, intézmények fertőtlenítését vállalták ingyenesen, valamint egy – a polgármester és Fazekas András vállalkozó által kezdeményezett – gyűjtés során hárommillió forint gyűlt össze, amiből egy mobil ultrahangot és több kisebb értékű, de szükséges felszerelést vásároltak a rendelőintézetnek. Most pedig az altató-lélegeztetőgépet kapta ajándékba az intézmény az egyik legjelentősebb helyi vállalkozástól – sorolta.

Bereiné dr. Jakab Beáta, a rendelőintézet igazgatója arról beszélt, hogy az új szerzeményt már rendszerbe is állították az egynapos sebészeti műtőkben. Kiemelte: 2014 óta a térség meghatározó egészségügyi szolgáltatója lett ebben a tekintetben a sárospataki. Folyamatosan bővítették az elvégezhető műtétek körét, aminek köszönhetően tavaly már több mint 900 műtétet végeztek el Patakon. Hangsúlyozta: bár több sikeres pályázatuk is volt műszerbeszerzésre, a mostani adomány árában, minőségében és felhasználhatóságában is egy jelentős előrelépést jelent. Hozzátette: jóleső érzés számukra az, hogy a járvány kezdete óta számtalan felajánlást kaptak a lakosságtól és a vállalkozásoktól. Meglátása szerint a sárospatakiak összefogása példaértékű.

(A borítóképen: Balról: Aros János, Derczó István, dr. Hörcsik Richárd és Bereiné dr. Jakab Beáta)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában