2020.05.10. 13:00
Összefogással segítenek
Borsod-Abaúj-Zemplénben folyékony szappant és hipót kapnak a hátrányos helyzetű térségek.
Fotó: Fekete Zsanett
Nagyvállalat, egészségügyi intézmény és a megyei, illetve a kisebbségi önkormányzatok összefogásának köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2000-2000 liter folyékony szappant és hipót kapnak/kaptak a hátrányos helyzetű területek, valamint a nehéz élethelyzetben lévő családok.
A hatékony védekezés segítése
A kialakult járványügyi veszélyhelyzetben a megelőzés egyik leghatékonyabb módja – egyebek mellett – a gyakori és alapos szappanos kézmosás, illetve a háztartásokban a fertőtlenítés.
A hatékony járványügyi védekezés elősegítése céljából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház literes kiszerelésekben folyékony szappant, míg a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. saját gyártású hipóoldatot ajándékozott – fertőtlenítési használatra – a rászorulóknak.
A kezdeményezés dr. Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója és Lakatos Attila megyei cigányvajda javaslatára indult.
A több ezer liternyi adomány Bánné dr. Gál Boglárkának, a megyei közgyűlés elnökének és a megye négy országgyűlési képviselőjének koordinálásával került oda, ahol a legnagyobb szükség van arra.
A 2000-2000 liternyi folyékony szappanból és 4,5 százalékos háztartási hipóból eddig a megye 18 hátrányos helyzetű területe (Aszaló, Kázsmárk, Forró, Szikszó, Gesztely, Hernádvécse, Taktaszada, Rudabánya, Ináncs, Encs – Fügöd és Abaújdevecser városrésszel –, Selyeb, Gagybátor, Alsóvadász, Csobád, Hernádszentandrás, Tomor) kapott – ám az adományra rászoruló településrészek listája folyamatosan bővül.
Az Országos Roma Önkormányzat képviselője, Váradi Gábor a veszélyhelyzet életbe lépése óta folyamatosan egyeztet az országos és a helyi települések nemzetiségi önkormányzatainak vezetőivel – például Lakatos Attilával –, valamint azokkal az egészségügyi és karitatív szervezetekkel, amelyek segítséget nyújthatnak a megelőzésben, a mindennapokban.
A kormány által előírt veszélyhelyzetben a higiéniai, valamint óvó-védő szabályok fokozott betartásáról tájékoztató kampányt folytatnak az érintett településrészeken. A közös munkának köszönhetően az elmúlt két hónapban félezer család számára sikerült tisztítószereket kiszállítani. A partnerek és az önkéntesek révén heti több alkalommal több száz család számára melegételt is biztosítanak a krízishelyzet kapcsán.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kialakult járványügyi helyzetben példaértékű társadalmi összefogás tapasztalható, sajtónyilvános átadásra jelenleg azonban nincs lehetőség, ám az érintettek bíznak abban, hogy néhány hét múlva – akár személyes kézfogás kíséretében is – megerősíthetik együttműködésüket.
(A borítóképen: Az adományátadáson Koncz Ferenc (balról) és dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselők társaságában Bánné dr. Gál Boglárka)