Miskolci Egyetem

2020.05.09. 11:30

Ki lesz az egyetem új rektora?

Torma András jövőre betölti a 65. életévét, ezért más veszi át az intézmény vezetését.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM-archívum

Torma Andrásnak, a Miskolci Egyetem rektorának 2021. február 11-én lejár a mandátuma, ezért az intézmény fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium rektori pályázatot írt ki a közelmúltban. A pályázat benyújtásának határideje április 20-án lejárt, a napokban a minisztérium értesíti az egyetemet, hogy mely pályázatokat találták érvényesnek. Ezt követően a felsőoktatási intézmény szenátusa véleményezi a pályázatokat, majd valamennyi tagja többségének szavazatával dönt a rektorjelölt személyéről. Ezen döntését továbbítja a szakminiszter felé, aki megteszi előterjesztését a köztársasági elnöknek. Az új rektort a köztársasági elnök nevezi majd ki.

Két pályázó

Torma András elmondta, mandátuma tulajdonképpen 2021 augusztusáig szólna, de jövő február 11-én 65 éves lesz, így nem tudja kitölteni második négyéves ciklusának a teljes idejét. A törvény ugyanis úgy szól, hogy egyetemi rektor csak 65 évnél fiatalabb személy lehet. A pályázókról szólva jelezte, az egyetem még nem kapta meg a minisztériumtól a hivatalos értesítést arról, hogy kik nyújtották be a pályázatukat.

Azonban prof. dr. Piskóti István, az egyetem intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi tanára közösségi oldalán nyilvánossá tette, hogy ő is pályázott, valamint megemlítette pályázóként prof. dr. Horváth Zita nevét is, aki jelenleg felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, de minisztériumi kinevezése előtt a Miskolci Egyetem rektorhelyettese volt. Horváth Zita megerősítette, ő is pályázott, harmadik pályázó pedig nincs.

Nem nyitnak

Torma András arról is szólt, hogy az április 30-án született kormányrendelet szerint a felsőoktatási intézmények rektorainak jogukban áll megnyitni az egyetemeket.

– Én azonban úgy döntöttem, hogy a Miskolci Egyetem hallgatói továbbra sem látogathatják az intézményt, tehát ugyanolyan szabályok szerint folyik a távoktatás és a vizsgáztatás, mint eddig. Döntésemnek az az oka, hogy igazságtalan lett volna, ha a hallgatók egyik fele bejárhatott volna az egyetemre szóbeli vizsgákra, a másik fele viszont nem. Hiszen a kollégiumokat nem lehet még megnyitni, tehát a Miskolctól messze lakó hallgatóknak problémát okozna a személyes jelenlét. Ez mindenképpen egyenlőtlenséghez vezetett volna. Így a szorgalmi időszakot távoktatásban fejezzük be, és a vizsgaidőszakot is így oldjuk meg. Erről minden diák kapott a Neptun-rendszeren keresztül értesítést – tette hozzá a rektor.

Azt is elmondta, hogy jelenleg folyik a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomák kiállítása, ami több mint 6 ezer oklevelet jelent. Az érintettek postai úton kapják majd meg a diplomájukat. A most végzők azonban ünnepi diplomaátadó ünnepség keretén belül, amit valószínűleg csak szeptemberben tudnak megtartani. Ez közel 2000 hallgatót érint.

(A borítóképen: Torma András rektor, egy korábbi diplomaátadó ünnepségen)

 

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában