Folyamatos frissítés

2020.03.24. 11:30

Koronavírus: Milyen egészségügyi hírekről érdemes tudni megyénkben?

A receptírás nem indokolja a kimozdulást, a rendelőket kerüljük ha lehet. Vért adni viszont aki teheti menjen.

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Egyre nagyobb szerepet kap a telefonos ügyintézés az egészségügy világában, de véradási szándékunkat is tudjuk már messengeren is jelezni.


20:05

Döcögős a digitális átállás

A felsőoktatási intézményekben – a rektori szünet kezdete óta – hétfőn találkoztak először hallgatók és oktatók a megváltozott körülmények között; még ha csak virtuálisan is. Az utóbbi hetek a felkészülés jegyében teltek. Most élesben is elindul az új, átmeneti rendszer a Miskolci Egyetemen.


19:47

Víztartályokat helyeztek ki Lyukóban

A Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat a koronavírus hazai megjelenése óta folyamatosan egyeztet a miskolci önkormányzattal és azokkal a karitatív szervezetekkel, akik a rossz körülmények között élőknek segítséget nyújthatnak a járvány miatt kialakult helyzetben, a tartályok kihelyezését is ők kérték a polgármestertől. Mivel a szakemberek sűrű kézmosást és fertőtlenítést javasolnak a vírus terjedésének lassítására, víztartályokat helyeztek ki Lyukóban azokra a területekre, ahol a közkutak több száz méterre vannak a lakóházaktól. A nemzetiségi önkormányzat munkatársai továbbra is arra kérik a Lyukóban élőket, hogy figyeljenek oda és vigyázzanak egymásra, és tartsák be azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a kormány, illetve Miskolc önkormányzata javasol.


19:03

Teljesen más kerékvágásban a járás élete

Alaposan megváltozott az élet az elmúlt napokban, két hétben az Edelényi járás minden településén.


18:28

Minden településen biztonságos marad az élelmiszerellátás

A rendkívüli veszélyhelyzetben megnövekedett forgalommal és változó vásárlói igényekkel kell szembenézniük a kereskedőknek. Sok plusz energiát követel minden munkatársuktól és a beszállítóktól a lakosság folyamatos ellátása. Az Országos Kereskedelmi Szövetség tájékoztatása szerint az elhúzódó rendkívül időszakban is megpróbálják kielégíteni a vásárlói igényeket és legjobb tudásuk szerint továbbra is kiszolgálják a vásárlókat.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalatai az élelmiszer és más fontos termékek ellátásakor szigorúan betartják az országosan egységes egészségügyi és biztonsági követelményeket, jogszabályi előírásokat és központi felhívásokat. Ennek érdekében az élelmiszerkereskedelmi áruházak megnövelték a fertőtlenítő- és tisztítószer rendeléseik mennyiségét. A dolgozók biztonságos munkavégzésének érdekében – más intézkedésekkel együtt – növelték a szünetkiadások rugalmasságát, hogy biztosítsák a gyakoribb kézmosás lehetőségét. Az áruházakban rendkívül alapos, fokozott a takarítás.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség a következőkre hívja fel a lakosság figyelmét:

Lehetőleg egyedül menjenek bevásárolni, kerülve a csúcsidőszakot. Az üzletekben tartsanak ésszerű távolságot minden személytől, az Egészségügyi Világszervezet ajánlása egy méter. Ügyeljünk mindannyian a higiéniai ajánlásokra!

Hangsúlyozzák: az élelmiszerellátás és a legalapvetőbb termékek ellátása minden településen biztonságos marad, ezen dolgoznak mindannyian.


18:14

Az adóhatósági végrehajtás is szünetel

A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel a Kormány az adóhatóságok által foganatosított végrehajtási eljárások szüneteltetéséről is rendelkezett. A március 24-én hatályba hatályba intézkedés a miskolci önkormányzati adóhatóságnál folyamatban lévő végrehajtásokat is érinti. Ennek értelmében az adóhatóság a végrehajtási eljárásokat szünetelteti a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig – tudatta szerkesztőségünkkel a miskolci önkormányzat.

18:08

Az otthon melege véd

A 65 év fölöttiek különösen veszélyeztetettek a koronavírus által. Háziorvos tanácsát kértük, mégis hogyan védekezhetnek a járvány ellen.


17:24

Korlátozások vannak az edelényi kórházban is

Az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet valamennyi tagintézményében korlátozásokat vezettek be március 17-től.


17:00

Nem bízzák a véletlenre: felkészültek a járványra

A járványügyi óvintézkedések és a szépkorúak veszélyeztetettsége miatt az idősotthonok élete is megváltozott. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci idősek otthonában az egészségügyi intézkedések mellett belépési tilalmat vezettek be.


15:30

Jótékonysági jegyek a DVTK–FTC „meccsre”

A rendkívüli vírushelyzetre való tekintettel kezdeményezésbe fogtak a Diósgyőr Szurkolók Közössége. A vasárnap megjelent felhívásban az szerepel, hogy Miskolc két kórházának javára gyűjtenek, mégpedig oly módon, hogy egy virtuális mérkőzésre virtuális jegyet értékesítenek.


12:00

Átszervezések és szigorítások a megyei kórházban

Befejeződött a fekvőbeteg osztályok átköltöztetése és az ellátórendszer átszervezése.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci, Csabai kapui telephelye 2020. március 2-tól kizárólag a koronavírus fertőződéssel kapcsolatos járványügyi megelőző és betegellátó feladatokat látja el – tudatta az intézmény weboldalán az intézmény vezetése. Egyben arra kéri a betegeket, hogy a tüdőgyógyászati ellátást illetően gondosan tanulmányozzák a kórház március 22-i közleményét, és a betegutak megválasztásakor ennek megfelelően járjanak el.


9:00

Véradás zsúfoltság nélkül több helyen is

Rendkívüli véradást rendez kedden 10 és 18 óra között Miskolcon a Magyar Vöröskereszt az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai támogatásával.

Rendkívüli véradást rendez kedden 10 és 18 óra között Miskolcon a Magyar Vöröskereszt az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai támogatásával. A járvány ideje alatt is szükség van vérkészítményekre, elsődlegesen a sürgősségi ellátáshoz a gyermekgyógyászat, szülészet, szívsebészet, onkológia, hematológia, transzplantáció területén. A véradás nem szüntethető veszélyhelyzet alatt sem, ilyenkor indokolt a lakhely elhagyása.

A kitelepüléses véradást időpontfoglalással szervezi a Magyar Vöröskereszt a Városház tér 2. szám alatti központjában. A véradási szándékot a 06-46/320-141-es telefonszámon vagy messenger üzenetben a Véradás Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oldalon aznap is jelezhetik.

Március 25-én az ózdi Öregek Fiatalok Házában, a sárospataki Comenius Campus épületében pedig március 24–25-én is szerveznek kitelepüléses véradást.


8:00

Receptírás miatt ne menjenek orvoshoz

A háziorvosi rendelőket, illetve a szakrendelőket csak súlyos, akut panaszok megjelenésekor, illetőleg tartós egészségkárosodás veszélye esetén látogassuk.

Számtalan információt és kérést osztott meg a helybéliekkel dr. Gál Tamás, Szerencs főorvosa a koronavírussal kapcsolatban. – A háziorvosi rendelőket, illetve a szakrendelőket csak súlyos, akut panaszok megjelenésekor, illetőleg tartós egészségkárosodás veszélye esetén látogassuk – tájékoztatott. – Receptíratásra ne keressük fel a háziorvosi rendelőket, hanem hívjuk az asszisztenst, aki a szokásos gyógyszereket kérés esetén e-recept formájában feltölti a felhőbe, ahonnan bármely patikában a beteg tajszámával és személyes okmányainak bemutatásával ki tudja azt váltani. Általános tanács, hogy figyeljünk oda a C- és D-vitamin bevitelére. C-vitaminból napi legalább 1000 mg, D-vitaminból napi 2-3000 NE bevitele javasolt.


7:00

Betartják az ésszerű szabályokat

A legrövidebb úton kell a boltba menniük, és azon is mennek vissza Ausztriában.

Hegyi falu 1300 méter magasan az Alpokban. Tirolból, egy hegyi faluból mit érzékelnek a világjárványból? Géza és Edit hat éve élnek Ausztriában.

– Nincs olyan, hogy ne mozdulhatnánk ki. A lényeg, hogy ne találkozzunk másokkal, és ne keressük az idegenekkel való közvetlen kapcsolatot. Korábban volt olyan szabályozás, hogy meghatározták a létszámot, hogy tíz főnél többen ne legyenek az emberek együtt. Most már olyan szigorítás van, hogy maximum öten lehetnek együtt. Ezt a legtöbben úgy értelmezik, hogy csak az egy háztartásban élők mozoghatnak együtt. Itt pedig még annyi van, hogy a falu határát nem lehet elhagyni. Ez egy teljesen friss dolog – mondta Géza.


(A borítókép illusztráció)

Az elmúlt napok cikkei az alábbiakban olvashatóak:

Kapcsolódó cikkeink:

  • Koronavírus: Küzdelem a járványhelyzet ellen, több fronton folyik a harc
  • Koronavírus: Csendesebb városok, összetartó közösségek
  • Koronavírus: Folyamatos a védekezés és a megelőzés
  • Saját készítésű szájmaszk, önkéntes segítők, szociális étkeztetés
  • Koronavírus: Mi történik megyénkben?
  • Mire számíthatunk a veszélyhelyzetben a megyében?
  • Hogyan kezeli Borsod-Abaúj-Zemplén megye a veszélyhelyzetet?
  • Koronavírus: Nagy az összefogás megyénkben
  • Megváltozott az életünk, de mindenki jól viseli megyénkben
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában