Gyereknapi kívánság

2019.06.01. 09:30

Kívánj valamit, teljesítjük! Beindult a kívánsággyárunk

Viktor és Olivér állatgondozók szerettek volna lenni. És azok is lettek…

Bájer Máté

Molnár Attila vezetésével ismerkedett a majomház lakóival Viktor és Olivér

Fotó: Bujdos Tibor

Május utolsó vasárnapján, a gyermeknapon szülőként igyekszünk teljesíteni szemünk fénye kívánságát az ép ész határain belül. Lapunk, az Észak-Magyarország is szeretett volna ajándékozni: elhatároztuk, hogy legalább öt szerencsés gyermeknek teljesítjük egy kívánságát.

Az Észak teljesíti…

Tudjuk, a gyermeki fantázia határtalan, nem versenyezhetünk vele. Éppen ezért nem a mindennapok szilárd talajáról elrugaszkodott kéréseket vártuk. Sokkal inkább azokat, melyek élményt jelentenek, és nem a pénzben mérhető értékük miatt, hanem különlegességükkel. Mint írtuk, szívesen segítünk, ha valaki különleges foglalkozás rejtelmeivel szeretne megismerkedni. Ha valaki lóra, netán repülőre ülne, azt is megpróbáljuk megszervezni, és talán a mozdonyvezetés is megoldható.

A felhívásunkra sorjáztak a jelentkezések. Több esetben megható levél mellékletében, amelyből kiderült, hogy milyen nagyon sokat is jelent az adott kívánság teljesítése.

Ahogy számítottunk, érdekes, de teljesíthető kérések érkeztek. Van, aki korcsolyázni tanulni szeretett volna vagy egy napra állatkerti gondozóvá válni, de nem maradt ki a kérések közül a tűzoltók munkájával való ismerkedés, a mozdonyvezetés, illetve repülés a mentőhelikopterrel sem.

Az állatok szerelmesei

Aztán gyermeknap kapcsán elkezdődött a kívánságok teljesítése…

Az ötéves Gavala Viktor, valamint két és fél éves unokatestvére, Gombos Olivér egy napsütéses napon a miskolci Csanyikba látogattak. Az volt ugyanis a kívánságuk, hogy – ha csak egy kis időre is – állatgondozók lehessenek, közelebbi ismeretséget kötve a park lakóival.

 

„Olivérék Szlovákiában élnek, Viktorka szüleinek pedig Hejőszalontán van egy szép tanyájuk, amit most népesítenek be különböző fajtájú állatokkal. Mindkét fiú nagyon élvezi az állatok körüli teendőket, ezért is gondoltuk, gyereknapra azzal lepnénk meg őket, hogy a háztáji jószágok mellett foglalkozhatnak kicsit egzotikusabb állatokkal is” – mesélte el a fiúk nagymamája, aki azt is elmondta, hogy Viktorkának volt bogárládája, de csigákat és békákat is nevelt. A tanyán kecskék, vadkacsák, fácánfiókák vannak, de nemsokára egy tehénnel is gazdagabb lesz az állatsereg.

Makik közelében

Molnár Attilla, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark igazgatója, nyomában a gyerekekkel, „modern Living­stone-ként” törte az utat az Afrika-ház indái között.

Az unokatestvérek leginkább a medvékre voltak kíváncsiak, de a mackóetetést praktikus okokból nem ajánlották nekik, így a nagy katták ketrecében sajátíthatták el a gondozói feladatokat. A Madagaszkár című animációs meséből jól ismert gyűrűsfarkúak kíváncsian ugrálták körbe a vendégeket. Főleg Viktorka élvezte a dolgot, aki hamar az ujjai köré csavarta a makikat. Az állatok, a program végére leküzdve gyanakvásukat, bátran vették el a feléjük nyújtott falatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában