Helyi közélet

2019.03.13. 09:35

Pályázhat a Műút további városi forrásra

Miskolc - Reagált a miskolci önkormányzat sajtóosztálya a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirattal kapcsolatos kérdéseinkre.

Miskolc - Reagált a miskolci önkormányzat sajtóosztálya a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirattal kapcsolatos kérdéseinkre.

A lap ügyéről múlt héten írtunk: a nyomdakész lapszám pénzhiány miatt nem tudott megjelenni. A történteket a szerkesztőség egyrészt azzal indokolta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásához legkorábban júliusban juthatnak, másrészt a miskolci önkormányzat az eddigi évi egymillió forintos támogatását lecsökkentette 800 ezer forintra. Zemlényi Attila főszerkesztő szerint egy irodalmi lap mecenatúra nélkül nem élhet meg, örülnének, ha az önkormányzat korábbiakhoz hasonló támogatására számíthatnának.

Folyamatosan támogatták

A válasz a következő: „A Műút folyóirat kiadását az önkormányzat évek óta, folyamatosan támogatja. Csak az elmúlt 4 évben ötmillió forintot biztosított a város. Az idén elvont összeg a lap kiadásának teljes, éves költségéhez mérten minimális mértékű. A kiadója – más szervezetekhez hasonlóan – tevékenységének támogatásához nyújthat be pályázatot további önkormányzati forrásra. A pályázatok részletei a miskolc.hu oldalon találhatók.”

ÉM-HM


[related-post post_id="4165371"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában