Helyi közélet

2018.11.23. 18:41

Jó út vezet Borsodgesztre

Borsodgeszt - Ünnepélyesen is átadták a felújított borsodgeszti bekötőutat.

Borsodgeszt - Ünnepélyesen is átadták a felújított borsodgeszti bekötőutat.

A több mint négy kilométeres út fél évszázada kapott aszfaltot, s huszonöt éve kopóréteget, így rossz állapotban volt. Most 250 millió forintból, európai uniós támogatással újult meg.

Tóth Lajos Zoltán, Borsodgeszt polgármester Neil Armstrong híres mondatát átfogalmaz azt mondta, kis lépés ez az országnak, de hatalmas ugrás a borsodgesztieknek. Gyerekkorában azt hitte, az útépítéshez csak aszfalt és gép kell, de kiderült, állhatatos testületre, a kérést meghalló képviselőre, pályázatra és azt jóváhagyó kormányra is szükség van. Megköszönte a segítségét Tállai András országgyűlési képviselőnek, a Magyar Közút Nzrt-nek és a kivitelező Colasnak.

Tállai András szerint a 288 lakosú településnek sok mindene van, bár oktatási intézményei nincsenek. A kormány nem mond le róluk, azt szeretné, hogy az emberek a szülőfalujukban is boldoguljanak, itt adottak ehhez a feltételek. Van jövője a településnek, hiszen új művelődési házat, szennyvíz-csatornát építenek.

Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod megyei igazgatója kifejtette, idén a megyében 163 kilométer utat újítottak föl, a tervezettek közül csak Mezőkeresztesen maradt ki egy rövid szakasz a város más pályázatai miatt folyó munkák miatt. A geszti bekötőút pályaszerkezetét néhol cserélték, az út két aszfaltréteget, szélességjelzőket kapott, rendezték a padkát és az árkokat, az íveknél rázóburkolatot építettek. A többiekkel együtt biztonságos közlekedést kívánt.

T. B.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában