A csoda magában a betegben van

Miskolc - Hogyan szabadulhatunk meg a függőségünktől? Valójában soha, de lehetünk józanok. Interjú: dr. Szlivka Anna pszichiáterrel, addiktológussal.

Épp egy éve, hogy szenvedélybetegségek kapcsán hívhatták olvasóink szakértőként dr. Szlivka Anna pszichiátert, addiktológust. A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház részlegvezető orvosával a nagy érdeklődés miatt végül egyoldalas interjút közöltünk. A szenvedélybetegség, mint probléma ugyanis sokakat érint, s mint a beszélgetésből kiderült, „kell a segítség, mert a függőségből nem lehet egyedül felépülni…”

Tavaly arról írtunk, hogy kórházi osztályuk addiktológiai részlegén hogyan kezelik az alkoholról leszokni vágyókat. Mostani beszélgetésünk apropója pedig az, hogy ez év elejétől már egy speciális program is elérhető a szenvedélybetegek számára, az úgynevezett Minnesota program. Mit kell tudnunk róla?

Minnesota program több helyen is működik az országban, alapvetően alkoholbetegek számára alakították ki, de bevonható akár a játékszenvedélyes vagy drogfüggő beteg is. Én a szigetvári addiktológián ismerkedtem meg a programmal, ez a kezelés ott már régóta működött, majd a debreceni addiktológiai részlegen volt lehetőségem a kezdetektől bevonódni a munkába. Amikor legutóbb beszélgettünk, már gondolkodtunk a bevezetésén. Éreztük, hogy több kell annál, mint ami akkor elérhető volt Miskolcon. A betegek befeküdtek egy párhetes-hónapos méregtelenítésre, részt vettek a kötelező addiktológiai csoportfoglalkozásokon, de ez sokszor csak a felszínt súrolta. Erre most is van lehetőség, ha valaki ennyire vonható be, ez is lehet működőképes. Azt is elfogadom, hogy a betegek egy részének segíthet például a gyógyszerbeültetés, de minőségi gondolkodásváltozás azzal nem történik. Az igazi józanság a gondolkodás, a beszéd, a viselkedés változása, ha megváltozik a függő betegségéhez való hozzáállása. Én igazán ebben hiszek. Ez a program abban segít, hogy elinduljon a beteg ezen az úton. Nyilván visszaesés ezután is lehet, de kisebb az esélye, mivel a beteg tudatosabban él, jobban tudja kezelni problémáit.

Hogyan működik a program?

Kéthónapos kórházi kezelésről van szó. Ez a 12 lépésből álló felépülési program az Anonim Alkoholisták (AA) elvein alapul, csoportterápiás foglalkozásokat, egyéni betegvezetést tartalmaz, illetve a betegek megismerkednek az AA-val. Tanulniuk, olvasniuk kell, házi feladatokat kapnak, minden héten többször kijárnak az AA gyűlésekre. Egy idő után elmehetnek hétvégi kimenőkre, de nem pihenni mennek haza, arra az időre is van feladatuk. Felkészítjük őket, hogy mire figyeljenek, bizonyos helyzeteket hogyan kezeljenek. Nagyon sok dolgot meg kell tanulnia egy szenvedélybetegnek ahhoz, hogy józan tudjon maradni. A csoportban nem lehet megbújni, ott óhatatlanul visszajelzéseket kap a beteg, akkor is, ha passzív, hiszen a résztvevők hatnak egymásra. Ez a lényege a csoportterápiának. Az önsegítő csoportok, mint például az AA is azért tudnak működni, mert a hasonló problémával küzdők egymást húzzák, erősítik, mintával szolgálnak egymásnak, visszajelzést, tükröt kapnak működésükről. Nem minden beteg alkalmas erre a programra, vagy még nincs olyan fázisban, hogy alkalmas lenne. Fontos, hogy ő maga akarja a változást, motivált legyen. A részlegen tartunk motivációs csoportot is a betegeknek épp azért, hogy erre a pontra elérkezzenek.

Milyen feladatokat kapnak a betegek?

Főként AA-s irodalmakkal dolgozunk. Ezen kívül zenei, irodalmi műveken, filmeken keresztül szólítjuk meg őket, illetve gondolkodunk, beszélgetünk velük a függőségükről, viselkedésükről. A házi feladatokat is ezekkel kapcsolatosan kapják. Minden héten készíteniük kell heti tervet, felkeléstől lefekvésig minden órát be kell osztaniuk, hogy mikor, mit csinálnak. Szükség van keretekre, a rendre, mert ezek védenek, megtartanak bennünket. Egy szenvedélybetegnek nem lehet üres órája, a semmittevés visszaeséssel fenyeget. Megtanítjuk nekik, hogy csak a mai napban gondolkodjanak, ne életük végéig fogadjanak józanságot, mindig csak a 24 órára koncentráljanak. Így sokkal könnyebb működni nekik, és elfogadni a nem­ ivást. Az érzéseik felé tereljük őket, hogy próbálják azokat megfogalmazni, kimondani, merjenek érezni. Amíg benne vannak a szerfogyasztásban, pontosan ez az, amivel nem foglalkoznak, amit elnyomnak, „leisznak”. Önismereti munka ez: egyre mélyebb bugyrokba belemenni, ki vagyok én, hogy érzem magam. A szerfogyasztás ugyanis egy tünet, jelzi, hogy valami nem jól működik, valamin változtatni kell.

Említette az AA-sok 12 lépését. Mit jelent ez pontosan?

Ez egy felépülési program. Mi a kezelés során a két hónap alatt a 12 lépésből a második lépésig juttatjuk el a betegeket. Tovább nem megyünk el, mert ennek eléréséhez is idő kell, meg kell érnie erre a betegnek. Az első lépés, hogy elismerjék, hogy tehetetlenek az alkohollal (vagy más függőséggel) szemben. A többség ezt már kapisgálja, hiszen mire eljutnak odáig, hogy elfogadják az ilyen fajta segítséget, már bizonyára túl vannak több visszaesésen, próbálkozáson, kísérletezésen. A második lépéstől már van egy spirituális része a programnak, aki ezt elfogadja, megérti, annak óriási kincs, erő van a kezében, hogy józan tudjon maradni.

Feltétlenül hinni kell annak, aki úrrá akar lenni a szenvedélybetegségén?

A hit nagyon fontos, ezt nem feltétlenül spirituális tekintetben értem. Sokan emlegetik szektaként az AA-t, pedig szó sincs erről. A második lépésben megfogalmazott felső erő nem feltétlenül Istent jelenti, hanem akár a közösség erejét. Ezt a második lépcsőt egyébként valóban nehezebb meglépni, ezt nem lehet kikényszeríteni a betegekből. Valakinek fél év kell, valakinek egy év hogy erre beérjen, s utána jöhetnek a következő lépések. Ezek elérésében már a kinti AA csoportok szolgálnak segítségül a betegeknek.

Mik a következő lépések?

Például erkölcsi leltárt készítenek, próbálják jóvátenni, amit elkövettek a környezetükkel szemben. A utolsó lépés pedig azt tartalmazza, hogy segítsenek más betegeknek, azt a tudást, amit megszereztek, tovább adják betegtársaiknak. Van például egy felépülőben lévő munkatársunk, aki személyes tapasztalatain keresztül hitelesen tud segítséget nyújtani a betegeinknek. Ő is részt vett korábban Minnesota programban, sikeresen be is fejezte, majd miután az AA-t elhagyta, visszaesett. Majd ismét visszatért az AA-s életmódhoz, azóta is tiszta. Ebből is látszik, hogy fontos az AA és az ahhoz kapcsolódó szemlélet. „Egyedül nem megy.”

Miből tudható, hogy sikeres ez a program?

Ötven-hatvan százalék körüli azon betegek aránya, akik az absztinenciát tartani tudják az ilyen jellegű kezelés után. Minnesota, AA, csoportterápia nélkül talán ha 10 százaléknak sikerül, és akkor úgy gondolom, hogy sokat is mondtam. Azok, akik minél hamarabb ki akarnak kerülni innen, siettetik a kezelést, nem szánnak elég időt magukra, illetve el akarják felejteni az egészet, és egyedül akarják megoldani a problémát, rövid időn belül visszaesnek. Szükség van elegendő időre. Folytatni kell odakint is a belső munkát. Szerencsére erre már jóval több a lehetőség Miskolcon, már heti három alkalommal, három helyszínen is működik AA gyűlés, tavaly ilyenkor még csak heti egy volt. Egyébként oda bármilyen szenvedélybeteg elmehet. Olyan is, aki sosem volt kórházban, csak érzi, hogy gondja van az alkohollal, vagy más szerrel, illetve olyan is, aki még nem tudott leállni a szerfogyasztással. Drog- és játékfüggő betegeket is várnak. Nemrég alakult meg Miskolcon az NA (Narcotic Anonymus), mely a drogfüggő betegek önsegítő csoportja. Remélem, hamarosan a GA (Gambler Anonymus) is megalakul, mely a játékfüggő betegeket segítené.

Mitől függ, hogy valakinek sikerül-e józannak maradnia?

Azt szoktam mondani a betegeimnek, hogy nincs varázsbotunk, csodagyógyszerünk. A csoda magában a betegben van, feltéve, hogy ő is látni akarja-e. A mi felelősségünk az, hogy motiváljuk, informáljuk, bevonjuk őket, az is, hogy a megvonási tüneteket, szomatikus panaszokat, illetve az esetlegesen társuló pszichiátriai problémákat megoldjuk, illetve a felépülést szolgáló megoldási utakkal megismertessük őket, de ezen túl a betegtől függ, hogy ő mit választ, mivel él.

Legtöbbször ugyanabba a közegbe megy vissza a beteg a kezelés után. Mekkora az esély, hogy józan tud maradni?

Valóban, a közeg nem változik vagy legalábbis kicsi az esélye, ha csak a beteget hozzák be „szervizelni”. Kivétel, ha a környezet is elfogadja a segítő kezeket. A környezetnek, a családnak is szüksége van a segítségre, csak ezt sokszor nem látják. Nemcsak a szenvedélybeteg a beteg, hanem a családja is. Ezen változtatni nem a beteg dolga, azt szoktam mondani, hogy mindenki saját magával foglalkozzon. A hozzátartozónak nem az a dolga, hogy megváltoztassa, megmentse a függőt, hanem hogy a saját problémájával foglalkozzon. Ez idő- és energiaigényes, és persze fájdalmas is, mert nagyon sok bejáratott játszma van a családban. Az osztályon épp ezért van hozzátartozói csoportunk, illetve a Minnesota programban való részvétel feltétele, hogy legyen támogató hozzátartozó a beteg oldalán. A hozzátartozó rendszeresen eljár a kinti Al-Anon csoportba (függő betegek családtagjainak önsegítő csoportja), így ő is kap valami rálátást, ő is formálódik.

Említette, hogy két hónapig tart a program. Kérdés, be tudja-e vállalni, akinek szüksége lenne rá…

Ezt a betegnek kell eldöntenie, megéri-e. Sokan a munkahelyükre, családra hivatkoznak, hogy emiatt nem tudnak belevágni, de én másként gondolom. Az igazi kérdés az, hogy lesz-e később munkahelyük, meddig fogják tolerálni a viselkedésüket, meddig bír a család ebben a helyzetben maradni, mennyi szörnyűségnek kell még történnie ahhoz, hogy változtatni akarjon az életmódján. Én az őszinteségben hiszek, a betegeket is erre biztatom. Annak a betegnek, aki a munkáltatónál őszintén felvállalja a problémát, és valóban motivált a változásra, nagyobb az esélye, hogy a munkahely visszavárja. Sajnos vannak kivételek. Vannak, akik siettetnék a kezelést, mert úgy érzik, már jobban vannak, képesek lesznek odakinn is józanok maradni, nem érzik a sóvárgást. Ám ez nem olyan, mint egy vakbélműtét, ahol kimetszik a beteg bélszakaszt és utána minden rendben lesz, el is lehet felejteni. Innen nem egy új ember megy ki, ugyanazok a problémái, és ezeket kint neki kell majd megoldani. De ha megerősödve, nem egyedül vág neki, sokkal nagyobb esélye van, hogy meg tudja csinálni.

Hajdu Mariann

Hogyan ismerheti fel minél hamarabb, ha valakinek problémája van az alkohollal?

Például ha valaki hazamegy a munkából, és megissza a pohár borát híradó közben vagy vacsora után, és ezt napi rendszerességgel csinálja – ez bár társadalmilag elfogadott dolog –, én mint szakember erre azt mondom, hogy ez is probléma. Mert ezzel már a toleranciaküszöböt emeli. Ha egy szociális ivó megiszik egy pohár bort, akkor érzi, hogy kicsit ellazult, de a napi szinten ivó nem fogja úgy megérezni a hatását. Olyan alattomosan szokik hozzá a szervezet az alkoholhoz, hogy az ember észre sem veszi. Majd azt fogja észrevenni, ha kimarad egy adag. (...) És szépen lassan eljut odáig, hogy már sokkal nagyobb mennyiség szükségeltetik.

Meg lehet gyógyulni a szenvedélybetegségekből?

Nem. Aki egyszer függő, ha tetszik, ha nem, haláláig függő lesz. Ha ezt felismeri és változtat, élhet józan életet, de mint függő beteg. Hiába nem iszik például öt évig. (...) De nagyon fontos, hogy aki megcsúszik, tudjon segítséget kérni. A megcsúszás még nem visszaesés! Az AA is kéznél van ilyenkor.

Anonim Alkoholisták. Mit lehet tudni róluk?

Az Anonim Alkoholisták semmiféle felekezethez, szervezethez nem tartoznak, függetlenek mindentől, hivatalosan nincs vezetőjük, a betegek maguk működtetik. Oda még én sem mehetek be mint „fehér köpenyes”, csak ha nyitottá teszik a gyűlést. Van köztük, aki már 10-15 éve nem iszik, van, aki egy éve és van, aki még nagyon friss józanságban van. (...) Az biztos, hogy annak, aki oda eljár, sokkal könnyebb a józan úton megmaradni és változtatni a berögzött szokásokon. Itt egy elfogadó, segítő légkör fogadja a beteget.