Helyi közélet

2018.09.30. 17:03

Továbbra is segítik a tehetségeket a miskolci gráciák

Miskolc - Négy tehetséget támogat idén a Miskolci Gráciák Egyesület.

Miskolc - Négy tehetséget támogat idén a Miskolci Gráciák Egyesület.

Pikhely Orsolya, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán tanuló fiatal egyike azoknak, akiket patronál idén az egyesület. Mint érdeklődésünkre elmondta, ez már a negyedik év, hogy elnyeri a támogatást.

- Nagyon sokat segít ez a pénz a tanulmányaim során, hiszen így részt tudok venni különböző versenyeken, de tudom fizetni a nyelvvizsga díját, és jut a szakirodalom és egyéb könyvek beszerzésére is. – mondta.

A Miskolci Gráciák Egyesület idén már negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát, amivel a jól tanuló és a közösségekben, illetve a kultúra, a sport területén aktív diákokat támogatják. Fenyvesiné dr. Szathmáry Erzsébet, a Miskolci Gráciák és a Tehetséggondozó program pályázatértékelő csoportjának tagja érdeklődésünkre elmondta, a pályázat a korábbi évek gyakorlatának megfelelően zajlott.

Ezúttal négyen

- Idén is két kategóriában lehetett indulni: 10 és 19 év közötti miskolci vagy a megyében élő diákok pályázhattak, míg 18 és 26 év között, a Miskolci Egyetemre, vagy annak tagintézményeibe járó fiatalok. Az elsőben tíz hónapon keresztül 15, míg a másodikban ugyanennyi ideig 30 ezer forint a támogatás – hangsúlyozta Fenyvesiné dr. Szathmáry Erzsébet.

Idén mindkét kategóriában két tanuló – általános- és középiskolások között Zobay Tamás és Trembóczki Liliána, egyetemisták között pedig Szederkényi Fatima és Pikhely Orsolya – nyerte el az ösztöndíjat.

ÉM-TÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában