Újabb országokban barangolt Nagy Bendegúz

Miskolc - „Újra itthon!” – jelentkezett be a nyár végén közösségi oldalán a Miskolcon élő kerekes­székes világjáró.

– „Három hónap, tizenegy ország, húszezer kilométer egy elnyűhetetlen Jimnyben, -38 és +4655 méter tengerszint feletti magasság, -5 és +50 Celsius-fok, továbbá megszámlálhatatlan élmény és kaland Románia, Moldávia, Ukrajna, Oroszország, Kazakisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Azerbajdzsán, Grúzia, Törökország és Bulgária barátságos és kietlen vidékein” – írta Nagy Bendegúz a Facebook-oldalán.

Karácsonykor jelent meg

Bendegúz, a kerekesszékes világjáró címmel korábbi ázsiai, afrikai, dél-amerikai élményeit örökítette meg kötetében, amely karácsonyra jelent meg. Máris készül a folytatás – írtuk a Kontúrban.

Nagy Bendegúz Lóránd gyakorta tart képes élménybeszámolót közönség előtt. Ilyenkor elmondja, hogy 1973-ban Erdélyben született, a Ceausescu-rendszert követően családja áttelepült Magyarországra. Már egyetemista volt, amikor hegymászóként, edzés közben megsérült a gerince. Kerekesszékbe került, az egyetemet újrakezdte. Svédországban, majd a BME építészmérnöki karán is megszerezte a rehabilitációs szakmérnöki oklevelet. Kerekesszékes sportolóként folytatta a versenyzést is, sikerrel. Újabb hobbija lett az utazás. Barátaival hátizsákkal beutazta Kurdisztánt, Iránt, Afganisztánt. Útitársak híján a magányos kóborlástól sem riadt vissza. Sőt, első afrikai útjának hátizsákos turistaként vágott neki.

Hol így, hol úgy

A Kontúrban megjelent interjúból csak részleteket közlünk a hely rövidsége miatt.

Íme néhány érdekes gondolat, amiből kiderül, miképpen fogadják különböző országokban az emberek, hogy kerekesszékes; ráadásul kerekesszékes utazó.

– Szamarában lift híján gazdag emberek segítettek fel a lépcsőn egy ötcsillagos szállodában, ahol beengedtek egy emeleti lakosztály mosdójába. Sok helyen azonban egzotikus nyugati szörnyként tekintettek rám. Három hónap alatt egyetlen kerekesszékes embert láttam, Isztambulban, a Taksim téren. Azerbajdzsánban a határon kérdésemre, hogy miért nincsenek mozgássérültek, a tiszt azt felelte, hogy bedobálják őket a Kaszpi-tengerbe, a halakkal etetik meg őket. Többnyire általános döbbenettel és elképedéssel fogadtak, nemcsak a helybéliek, hanem a többi világutazó is, nem is hallottak hasonlóról sem. Legtöbben a sofőrömet keresték, mert nem hitték, hogy én vezetek, főleg nem Európából végig, ráadásul az autó is az enyém. Viccesen szoktam mondani, hogy a kocsi a nagyanyámé, de őt Moszkvában kitettem, mert ott akart maradni – válaszolta.

– Soha, sehol nem fél? – kérdeztük.

– Nem félek, nem féltem az életem, de mindent megteszek az életben maradásért. A biztonság inkább tünékeny illúzió, amelyben hinni kell, és nem rátámaszkodni.

- ÉM -