2017.02.11. 12:41
Közösség programok a sajóörösi kastélykertben
Sajóörös - A Sajóörös Községért Közalapítvány a Wass Albert Kulturális Egyesülettel közösen tavaly októberben pályázott a Mol Zöldövezet pályázatára.
Sajóörös - A Sajóörös Községért Közalapítvány a Wass Albert Kulturális Egyesülettel közösen tavaly októberben pályázott a Mol Zöldövezet pályázatára.
A pályázatra a községi kastélykert zöld területének megújításával, közösségi programok szervezésével „Közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése” kategóriában.
Aktív részvétellel
A pályázat az első fordulón sikeresen túljutott. A második forduló pályázati anyagának összeállításához kérték a település lakóinak segítségét, véleményét, ötleteit.
A pályázat kiemelt célja a zöld felületek növelésén túl, hogy a programok a tervezésétől a megvalósításig a helyi közösség aktív részvételével valósuljanak meg, valamint a kialakított területek gondozásában is vállaljanak szerepet. A pályázók úgy gondolják, hogy a park akkor lesz élhető és működő, ha azt nemcsak a tervezési és építészeti elvek figyelembevételével, hanem az ott élők, az adott területet használó emberek szükségleteinek és igényeinek megfelelően alakítják ki.
Várják a javaslatokat
A kastélykert az utóbbi években számos rendezvény helyszíne volt és a tervek szerint a jövőben még több programot rendezhetnek ott meg. Ahhoz, hogy egy ilyen tér jöjjön létre, még a tervezés előtt megkérdezik a lakosság véleményét. A pályázatot március 1-jéig kell benyújtani, az elbírálás két hét. Siker esetén ezt követően tudják megkezdeni a munkálatokat. A pályázat előre meghatározott összegre szól, de természetesen bármilyen felajánlást örömmel vesznek (tárgyi és személyi) mind magánszemélyektől, mind cégektől, hogy minél több elképzelést tudjanak megvalósítani.
- ÉM -