Helyi közélet

2017.01.22. 11:07

Borsodi iskolákat és testnevelőket díjaztak

Miskolc - A 2015/16-os tanév diákolimpiai rendezvényein kiemelkedően szerepelteket díjazta az MDSZ.

Miskolc - A 2015/16-os tanév diákolimpiai rendezvényein kiemelkedően szerepelteket díjazta az MDSZ.

A Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az utánpótlássport legfontosabb alappillére a diáksport.

Egymillió gyerek

– Tavaly kétszázhetvenezren indultak a szövetség versenyein, a mindennapos testnevelésnek köszönhetően pedig több mint egymillió gyermek mozog naponta – mondta Sárfalvi Péter, aki üdvözölte az idén harminc esztendős diák­olimpiai mozgalmat.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke felidézte, hogy szeptemberben a húsz EU-tagállamot érintő Európai Diáksport Nap programjain másfél millió gyermek vett részt.

– Idén állami segítséggel készülünk a 30. diákolimpiára, az országos döntőnek Debrecen ad otthont júniusban hat sportágban, mintegy ezerötszáz gyerek részvételével – jelentette ki az MDSZ vezetője.

Ezután Sárfalvi Péter és Balogh Gábor elismerő okleveleket és plaketteket adott át a diákolimpiákon legsikeresebben szerepelt iskolák képviselőinek. Az MDSZ öt millió forintot osztott szét, megjutalmazva tizenöt iskolát, húsz testnevelő tanárt és három rendezvényszervezőt.

Egyéni és csapatdíjak

A díjkiosztó után értékelésre kértük Daragó Lászlónét, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület alelnökét, aki ezt nyilatkozta:

– Három esztendeje létezik az év legeredményesebb megyei diákolimpiai testnevelője díj. Erre csak azokat lehet felterjeszteni, akik az adott tanévben nyújtott eredményük alapján ezt megérdemlik. Vagyis nem életműdíjról van szó, a jutalmazott elvégzett munkáját ismerik el. Szerencsére sokan vannak, ezért nehéz a választás, de mindig nagy öröm, hogy bőven van merítési lehetőség. Az iskolák versenyéről: ez arról szól, hogy a diákolimpiákon az intézmény létszámához képest hány százalékos a mozgósítás. Igrici és Ároktő esetében kiemelkedőek voltak az adatok, mindkét településen igyekeznek minél több szereplési lehetőséget adni a gyerekeknek. Jellemző, hogy részvételük jóval száz százalék fölötti, vagyis az említett iskolákban a gyerekek egy része két, vagy akár három eseményen is indult. Végül a rendezvénydíjunkról: természetesen ennek is nagyon örültünk. Évek óta remek csapatunk van, ennek a társaságnak úgy negyven tagja biztosan van, ezért ezt az elismerést csapatdíjnak is nevezhetjük. Azzal biztosan nem árulok el nagy titkot, ha kijelentem: nehéz feladat ezer diákot megmozgatni úgy, hogy mindenki elégedett legyen. Az értékelők úgy tartották, hogy nekünk ez sikerült.

- ÉM-KT -


Elismerésben részesültek

A tanév legeredményesebb megyei diákolimpiai testnevelője díj: Stefánné Hegedűs Zsuzsanna (aki a leány IV. korcsoportos kosárlabdacsapatával megnyerte a Miskolcon rendezett összevont labdajátékok országos döntőjét).

Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díj, az általános iskolák versenyében: 1. Igrici, Tompa Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (igazgató: Tenczelné Tompa Ilona, testnevelő tanárok: Földesi András, Sepsi Melinda, Hunkó Pálné, Farkas Gyuláné, Kerekesné Arnóczki Rita, Sebők Jánosné), 2. Ároktő, dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola (igazgató: Monokiné Bujdosó Hajnal, testnevelő tanár: Tóth Zoltán).

A tanév diákolimpiai rendezvénye díj: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület (a Miskolcon rendezett IV. korcsoportos összevont labdajátékok országos döntőjéért). Elnök: Fazekas Miklósné. Alelnök: Daragó Lászlóné. Titkár: Benőcs Dávid. Irodavezető: Szakálos Zsófia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában