Helyi közélet

2016.12.13. 16:18

Orosz elismerés a miskolci orvosnak

Miskolc - Dr. Takács István PhD professzori címet kapott a Moszkvai Állami Egyetemtől.

Miskolc - Dr. Takács István PhD professzori címet kapott a Moszkvai Állami Egyetemtől.

A napokban Miskolc díszpolgára, Dr. Takács István PhD professzori címet kapott a Moszkvai Állami Egyetemtől, és megválasztották az orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává. „Ez komoly elismerés mind Magyarország és Miskolc, mind a munkahelyem, a Semmelweis Kórház számára” – fogalmazott a professzor. Az elismerés átadásának körülményeiről elmondta: „2016. november 29-én Jakov Zaharevics Meszenzsik az Orosz Tudományos Akadémia elnökének meghívására egy nemzetközi konferenciára hívtak meg Moszkvába, ahol elnökségi tagnak kértek fel. Rajtam kívül az elnök úr, Mojszejev akadémikus, a titkára és Valerij Ivanovics Karandin, Oroszország onkológus sebészvezetője foglalt helyet az elnökségben. Ezen a konferencián első előadóként a molekuláris biológiai módszerekkel elvégzett vizsgálatainkat ismertettem, amivel a különböző népcsoportokban a VKORC-1 enzimet vizsgáltuk, annak a polimorfizmusát, ami az anticoagulans kezelésben meghatározó, illetve a Citokom p-450 enzimrendszert, ami a kemoterápiában is alkalmazott gyógyszerek lebontásában meghatározó. A konferencián voltak vendégek Kasselből, az ottani hematológiai intézet vezetője, de Helsinkiből és Pekingből is egy-egy jó nevű professzor, illetve több akadémikus szerepelt a rendezvényen.

Utána egy ünnepség keretében az akadémia elnöke átadta nekem a Lomonoszov Egyetem díszdoktori címéről és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságáról szóló dokumentumokat. Rendkívül megható volt ez a gesztus és úgy érzem, hogy eddigi orvosi és tudományos kutatómunkámnak a megkoronázása” – emeli ki.

– A szakmai előadás rendkívül érdekelte az oroszországi és a delegált külföldi kollégákat, mert például az orosz föderációban több mint 160 népcsoport él és a munkámnak a végkövetkeztetése, amit a Pécsi Egyetemmel közösen végeztünk, az lesz, hogy a jövőben a gyógyszerelés, mind a thrombophiliás, mind a daganatos betegeknél nem sematikus dózisban fog zajlani, hisz ezen enzimek, amiket vizsgáltunk, más és más szintre vannak kalibrálva genetikailag minden népcsoportban. A későbbiekben a kutatás arra fog irányulni, hogy egyénekre lebontott dózisokban határozzuk meg a kezelést. A jövőben ennek azért lesz nagy jelentősége, mert minden népcsoportban más és más a lebontás sebessége – főleg ebben a két betegségcsoportban – és ha ezt figyelembe vesszük, a gyógyszerelésnél kevesebb lesz a szövődmény, mellékhatás – hangsúlyozza a professzor.

A kapcsolat folytatásáról is kérdeztük a professzort. „Meghívtak az Orosz Tudományos Akadémia közgyűlésére, nagy örömömre szolgált, hogy a történelem egy ikonikus alakja, Mikhail Gorbacsov a tiszteletbeli elnöke, akinek az alapítványa hozta létre ezt az új szerveződést. Remélem, hogy a jövőben gyümölcsöző együttműködéseket tudunk kialakítani az oroszországi kollégákkal” – foglalja össze Dr. Takács István PhD.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában