Fel a fejjel, Miskolc, igenis van mire büszkének lenni!

Miskolc - Talán szürke a város, és az emberek is búskomorabbak, mint máshol, de azért igenis van mire büszkének lenni Miskolcon. Csak fel kell emelni a leszegett fejünket és kicsit jobban szétnézni - vallja Nagy Attila, a Mit Miskolc Adhatott blog főszerkesztője. Az oldal célja a várost körölvevő sztereotípia-döntögetés, a helyi legendák feltárása, a keserédes nosztalgiázás, no és persze a figyelem felhívása mindarra, amire büszkék lehetünk miskolciként. Interjú: Nagy Attilával, a Miskolc Adhatott blog főszerkesztőjével.

Az utóbbi hetekben rendszeresen feltűntek, és nagy népszerűségnek örvendenek a Mit Miskolc Adhatott cikkei a Borsod Online-on, ám magáról a blogról még nem írtunk. Mi az, amit tudni érdemes rólad, mint a Mit Miskolc Adhatott oldal főszerkesztőjéről? Honnan a lokálpatriotizmus, ami árad a blogból?

Nagy Attila: - Tősgyökeres miskolci vagyok, itt születtem, de édesanyám budapesti, édesapám pedig Szabolcs megyei. A 60-as években költöztek ide, édesanyám pedig azután, hogy összeházasodott édesapámmal. Én tősgyökeres miskolci vagyok, ezzel együtt szívtam magamba azt a miskolci, illetve borsodi életérzést, amit itt fel lehet venni, ha az ember lokálpatriótának tekinti magát. Volt viszont 6-7 év, amit nem töltöttem Miskolcon, az egyetemi időszak. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem szakára jártam, és amikor szakdolgozat írásra került a sor, nem volt kérdés, hogy én a szülővárosomról akarok írni. Már csak azért is, mert magát a történelem szakot is azért választottam, mert még a Földes Ferenc Gimnáziumban, ahova jártam megragadott egy mondat, mi szerint: „Miskolc az egyetlen város, ami jól járt Trianonnal”. Ezt választottam témának, de ahogy beleástam magam, akkor jött a felismerés, hogy ez a sztereotípia nem igaz. Ezt cáfoltam meg a szakdolgozatomban, és ez indított el nálam egy olyan gondolatmenetet, hogy ha ilyen sztereotípiák vannak, amit meg lehet cáfolni, akkor mi lehet még? Gondolok itt leginkább arra, hogy

Miskolcra mindenki egy szocialista iparvárosként tekint, de ha az ember egy kicsit jobban beleássa magát a város múltjába, akkor rájön, hogy ez sem feltétlenül igaz.”

Honnan jött a blog elindításának ötlete és mi volt a célod vele?

Nagy Attila: - Amikor a blogot létrehoztam, akkor én valamilyen szinten a sztereotípiák megcáfolását gondoltam vezérfonalként, illetve azt vettem észre, hogy Miskolcon különböző okokból kifolyólag az emberek nagyon szeretnek nosztalgiázni, és van is min bőven nosztalgiázni. Sajátos stílusban kezdtem el az írások a gyártását: eleinte ez úgy nézett ki, hogy olyan városrészeket bejártam, amik manapság inkább a bűnügyi rovatokban szerepelnek, vagy éppen a lepusztult városrészei Miskolcnak, de nagyon komoly történelmük van. Ezt a kontrasztot akartam megjeleníteni azzal, hogy leírom a múltját, aztán pedig eltöltök egy napot ebben a városrészben. Mindig megkerestem azt az objektumot ezekben a városrészekben, ahol „bútordarabokra” találok, akik tudnak mesélni a régi szép időkről. Ez szinte mindig a kocsmákban történik meg. Onnantól kezdve, hogy két-három ilyen írás megszületett, láttam, hogy ennek az oldalnak van, és lesz is létjogosultsága, mert nagyon sokan olvasták. Társult is hozzám időközben egy-két ember, akiknek nagyon megtetszett ez a filozófia, az, hogy nem politizálok. Az egyetlen egy alapelve az oldalnak, hogy mi a politikát mellőzzük, ez mind a mai napig így van. De azért már szélesedett a repertoár és ezzel együtt az olvasottságunk is nőtt.

Pósa Tamás - Kilátó este | Még több fotó a Miskolc lencsevégen pályázatból itt.

Mikor indítottad el a blogot?

Nagy Attila: - 2013 nyarán indítottam el, gyakorlatilag ez a hazaköltözésem időpontja is. Munkakeresési fázisban voltam akkor, úgy gondoltam, hogy az időm kitöltésére szánom és indítom el. Ez egy non-profit oldal, nagyon sokáig így is üzemelt, és nem is akartunk mi ebből soha semmit kivenni anyagi szinten, ellenben szerettünk volna adni. Benne is van az oldal nevében az, hogy „Mit Miskolc adhatott” - ez a jól ismert " target="_blank">Edda dal refrénjéből jön. Mi is adni szerettünk volna a miskolciaknak - ilyen olvasmányos történeteket. Mert azzal együtt, hogy nagy a lokálpatriotizmus Miskolcon, szerintem egy kis - úgymond - befordultsága is van az itteni embereknek, mindenki lefelé néz, mindenki elgondolkodik magában.

Egy kicsit szürke ez a város ilyen szempontból, de épp ezért szeretnénk azt elérni, hogy az, aki úgy érzi, hogy nincs oka, hogy büszke legyen, rájöjjön, hogy igenis van mire büszkének lenni.”

Úgy gondolod, hogy ezt elértétek? Látható az eredménye?

Nagy Attila: - Úgy érzem, hogy ennek vannak látható eredményei. Például elindítottuk egyrészt a „Fel a fejjel, Miskolc!” kampányt, aminek két jelentése is van: egyrészt az, amiről az előzőleg beszéltem, hogy legyen az ember lokálpatrióta, az írások alapján tudja, hogy mire lehet büszke, beszéljenek az utcanevek.

Ha valaki végigmegy a Szentpáli vagy a Soltész Nagy Kálmán utcán, akkor tudja, hogy azt kiről nevezték el.”

Illetve a másik jelentése pedig, hogy ne lefelé nézzen az ember, hanem nézze a homlokzatokat a főutcán, és lássa azt, hogy milyen nagypolgári és gyönyörű építészeti műemlékek veszik körül a városban. Az ember egy teljesen már nézőpontot láthat így, mint a mindennapokban, amikor rohan A-ból B-be.

Nagy Noémi - Úton hazafelé | Még több fotó a Miskolc lencsevégen pályázatból itt.

Mennyit változott az oldal a kezdetek óta? Vettetek-e más irányvonalat az induláshoz képest?

Nagy Attila: - Mindenféleképpen vettünk, mert eleinte konkrét irányvonal nem nagyon volt, inkább csak a fő vezérfonal volt adott. Ahány ember jött, annyiféle meglátást hozott magával. Nagyon sokszor engem is rádöbbentettek arra a szerkesztőtársaim, hogy van más téma is, amivel foglalkozni lehet. Elmentünk már azért aktualitások irányába is, ha van érdekes, kulturális értékkel bíró program, vagy kezdeményezés, azt igyekszünk felkarolni. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy sikerült egy saját kezdeményezést, egy többkörös, két-három hónapig tartó fotópályázatot létrehozni tavaly ősszel. Ez az úgynevezett Miskolc lencsevégen pályázat volt, amivel a város arcát akartuk megtalálni. Nagy publicitása volt, rengeteg jelentkezővel, és ezáltal nívós szakmai zsűrit sikerült a döntőre delegálni. Több tízezer szavazattal és egy szakmai zsűrivel sikerült kiválasztani a nyertes pályázót.

Lesz-e folytatása ennek a fotópályázatnak, vagy bármilyen más hasonló pályázattal készültök-e?

Nagy Attila: - A fotópályázat második részét mindenképp meg fogjuk csinálni, ezen kívül vannak még bőven terveink, a kérdés inkább az, hogy idő mennyi jut rá. Mindenki főállásban dolgozik valahol, a blogot szabadidőnkben csináljuk. És nyilván az olvasók is kellenek, hogy partnerek legyenek, hogy ez sikeres legyen. Most még konkrétat a fotópályázaton kívül nem tudok mondani.

Mit kell tudni a szerkesztőségről? Milyen társak vannak melletted a csapatban?

Nagy Attila: - Jelenleg három állandó szerkesztőm van, akik az oldalon meg is találhatóak az impresszumban. Ezen kívül egyre több a vendégszerzőnk. Én időközben a Herman Ottó Múzeumba kerültem történészként, ott rengeteg visszajelzést kapok a blog kapcsán, illetve sokan keresnek meg azzal, hogy szeretnének írni erre a felületre, mert más fórumot nem nagyon találnak. Van egy érdekes történetük mondjuk Miskolc múltjából, és minket keresnek meg. Fiatalok vagyunk, ennek egyrészt a lelkesedés a pozitív oldala. Viszont a negatívumként már többször megkaptuk azt, hogy mi hogy jövünk ahhoz, hogy olyan témákról írjunk, amiben még nem is éltünk. De azt a szerkesztőimtől is elvárom, hogy mindenki olyan kutatómunkát végezzen a cikkek kapcsán, ami egyértelműen szakmailag hiteles. Ebben a három évben azért mindenki tanult, és azt azért tudni kell, hogy nem szakmában végzett mindenki, hanem hobbiból írnak, mert szeretik ezt csinálni és szeretnek a várossal foglalkozni.

Honnan jönnek az újabb témák? Nem érzitek néha azt, hogy kifuttok ötletekből?

Nagy Attila: - Inkább az ellenkezője fordul elő. Nekem egy A/4-es kockás füzet tele van írva cikktémákkal, inkább a kapacitásbeli probléma a jellemző. A szerkesztők is tele vannak témával, így inkább az idő hiánya a hangsúlyos. Épp ezért, ha megragadhatom az alkalmat, szeretném kihangsúlyozni, hogy továbbra is várunk szerkesztőket, hogy minél színesebb legyen az oldal.

Gorcsev Iván- Ködfelhőben a vár | Még több fotó a Miskolc lencsevégen pályázatból itt.

Mit éltetek meg legnagyobb sikernek? Melyek voltak azok a témák vagy posztok, amik a legnagyobb olvasottsággal és népszerűséggel bírnak?

Nagy Attila: - Minden szerkesztőnek az a csúcspont, amit ő maga írt és nagyon olvasott lett. Számomra ez azért érdekes, mert én már sokszor éreztem erősebbnek olyan cikkeket, amiket kevésbé olvastak. Úgyhogy ezt a dolgot is kettéválasztanám. Van, amibe kevesebb munka volt - az egyik legolvasottabb cikkünk a miskolci metró legendája, ami tulajdonképpen hat-hét mondat összesen, de alapvetően egy olyan történet, amiről nagyon kevesen tudtak. A mai napig kutatom ezt a témát egyébként. Az egy telitalálat volt, de mégsem arra vagyok a legbüszkébb.

Személy szerint a retro kocsmatúrára még büszkébb vagyok, mert az egy iszonyatos kutatómunka volt. Ebben gyakorlatilag száz év vendéglátási történelmét jelenítettem meg, Lillafüredtől Tapolcáig.”

Nem is az olvasottság miatt volt nagy siker, hanem mert rengeteg embert megérintett a városban. Nagyon sokan ezt a cikket emlegetik nekem, hogy fú ezt olvastam, ez nagyon jó volt, mert virtuálisan részegek lettek tőle, annyi emlék előjött az olvasása közben. Illetve a fotópályázat az, ami viszont rengeteg embert megmozgatott, és nemcsak olvastak az emberek, hanem fotóztak is. Ennek folytatásaként idén még nagyobb szakmai nyereményeket is próbálunk majd felvonultatni.

Mennyire szorítkoztok Miskolcra? Helyet kapnak a Miskolcon kívüli, de azért borsodi témák is?

Nagy Attila: - Van egy úgynevezett Kitekintő rovatunk, ez pont erre szolgál. Ha van Borsodban olyan kiemelendő település vagy téma, vagy rendezvény amivel úgy érezzük, hogy érdemes foglalkozni, akkor mindenképpen írunk róla. De ez mondjuk a témáknak a tíz százaléka. Azt azért el kell hogy mondjam, hogy Miskolcon kívül is rengeteg szép helyen fekvő település van Borsodban, nagyon sok zsákfalu, ami megér egy cikkét. Pont Borsodban van az a Nagyecsér nevű település, ahol egyetlen egy ember él. Borsodban található a legtöbb kis lélekszámú település, ezeket szeretnénk majd feldolgozni. A Kitekintő rovatot is szeretnénk majd bővíteni, de ez is a kapacitásunkon múlik.

Hogyan tovább? Mik a további rövidtávú, illetve hosszabb távú terveitek az oldallal?

Nagy Attila: - Rendezvény akkreditációk során sokszor megkaptuk már, hogy mi csak egy blog vagyunk. Ezt a blog címkét szeretnénk levetkőzni. Úgy gondolom, ez már többnyire sikerült, de azért még csak ott van az oldal címében a blog.hu, ezért szeretnénk majd elköltöztetni az oldalt. Ez még egyelőre egy hosszabb távú terv, ami rövidtávú, az a második fotópályázat, illetve én nagyon szeretnék egy kisebb szerkesztőséget kialakítani, egy olyan kis kuckót itt a városban, ahova mindenki betérhet, és írhat. Ez egy olyan álmom, ami nagyon szeretném, hogy megvalósuljon. Köszönöm nektek is azt a publicitást, amit ti is adtok. Ezt szeretnénk még tovább szélesíteni. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk afelé, hogy egy városilag vagy regionálisan elismert oldal legyünk.

BOON

A miskolci metró legendája

Tegyük fel, hogy a stadionnál kisétálunk az Andrássy útra, lemegyünk a mozgólépcsőn, majd körülbelül 7-8 perc múlva felbukkanunk a Széchenyi utcán úgy, hogy közben nem átkozódtunk a reggeli csúcsforgalomban. Utópia lenne? Annyira nem, hiszen kicsin múlott, hogy ne legyen metrója a miskolciaknak. A Miskolc Adhatott blog cikke a vasgyári metró legendájáról a Borsod Online-on.

Letűnt miskolci villamosvonalak nyomában

Kevés olyan város létezik, aminek akkora villamos-mániája van, mint Miskolcnak. Főleg annak tudatában, hogy valójában csak egy igazi, kelet-nyugat irányú vonala van, hiszen az egyes és a kettes villamos egészen az Újgyőri piacig egy pályán fut, csak itt kanyarodik le az egykori vasgyárba a kettes. Ám Miskolcon sem mindig ez az egy vonal létezett, hiszen amíg a lakosság - leginkább a több műszakban dolgozó gyári munkások - igénye megkívánta, addig volt 3-as, 4-es, sőt 0-s számú villamosa is a városnak. A Miskolc Adhatott blog cikke a miskolci villamosvonalakról a Borsod Online-on.

"Egy Istenem, egy életem, én az adót nem fizetem!" - A Bató család legendája

Ugorjunk vissza az időben 150 évet. Élt ekkor Miskolcon egy különc figura, aki annyira rettegett az elmúlástól, hogy minden erejével a halhatatlanságra törekedett. Megszállott bolond, kapzsi vénember, vagy egy eltévedt, rettegő lélek? Ahány ember, annyi vélemény. Egy azonban biztos: Bató István sikerrel járt. A Miskolc Adhatott cikke a Borsod Online-on.