Helyi közélet

2016.08.19. 08:56

Kenyéráremelés: most már halaszthatatlan?

Budapest, Mályi, Miskolc - „Nagyon számít a kenyérár, 10–20 forintra is nagyon érzékenyek az emberek.” 25–30 százalékos árnövekedés sem kizárt, miután a gabonatermés a vártnál gyengébb.

Budapest, Mályi, Miskolc - „Nagyon számít a kenyérár, 10–20 forintra is nagyon érzékenyek az emberek.” 25–30 százalékos árnövekedés sem kizárt, miután a gabonatermés a vártnál gyengébb.

A fogyasztók már szeptembertől érezhetik a drágulást – a pékszövetség elnöke szerint. A dráguló liszt és a gyenge forint miatt idén ősszel 25–30 százalékkal nőhet a kenyér ára – közölte a szerdai Napi Gazdasággal Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Elmondta: a kereskedőkkel várhatóan augusztus végén kezdődnek erről tárgyalások, a fogyasztók pedig már szeptemberben érezhetik az áremelés hatását.

Az elnök szerint a lépés már évekkel ezelőtt időszerű lett volna, most azonban nem lehet elhalasztani. Az idei aratás után, a vártnál rosszabb minőségű gabona miatt a liszt akár 30 százalékkal is drágulhat, a magas euró–forint árfolyam miatt pedig az import alapanyagok ára is megugrott – jelezte.

Áfacsökkentés nélkül nem ússzuk meg az áremelést?

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke arra számít, hogy a kereskedőkkel meg tudnak egyezni, mivel áremelés nélkül több száz hazai sütőipari cég működése kerülhet komoly veszélybe.

A vevők közel hetven százalékánál csak az ár számít. Vigh Erzsébet

Jelenleg közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek 23 ezer főt foglalkoztatnak. A vállalkozások száma azonban folyamatosan csökken, a piacot pedig mind jobban koncentrálják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő – mutatott rá az elnök. Emellett a mintegy 600, hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik a piacon – tette hozzá.

Sok minden múlik

Mindezek kapcsán kerestük meg a Mályiban található Anyám Kenyere Pékség tulajdonosát, Vigh Erzsébetet, aki szerint sok mindenen múlik a kenyér ára.

– Mi nem fogunk most emelni – jelentette ki. – Emeltünk az év elején, amikor behozták például a minimálbér-emelést, hiszen akkor muszáj volt, most pedig megpróbáljuk „benyelni”.

Olcsó a gázolaj, mélyponton vannak a gabonaárak, ráadásul alacsonyabb áfa jöhet – vetettük fel.

– Jó lenne az áfacsökkentés! – mondta. – Nálunk a fehér kenyér kilója 189 forint. Korábban 179-ért adtuk, tíz forint emelést kellett az idén végrehajtani, de utána megcsappant a vevőforgalom. Ha még egyszer meglépném az emelést, még kevesebb lenne a vevő, hiába jó a minőség.

A tulajdonos elárulta, hogy azóta sikerült visszacsalogatnia a vevőket azzal, hogy máshonnan beszerzett kenyeret tud árulni 20 forinttal olcsóbban. Mályiban is van persze mindenféle kenyér: sima rozs, magvas rozs, barna, teljes kiőrlésű. Van rá kereslet.

A mennyiséggel nincs gond

– Nagyon számít a kenyér ára, 10–20 forintra is nagyon érzékenyek az emberek. A megyében ez a tapasztalat – tette hozzá az Anyám Kenyere Pékség tulajdonosa. – Viszont van egy olyan vevőkör, akiknél nem számít az ár, csakis a minőség, de közel hetven százaléknak csak az ár számít.

Visszatérnénk még egy gondolat erejéig Septe József­hez, a Magyar Pékszövetség elnökéhez. Becslése szerint a búza mennyiségével idén sem lesz probléma, a teljes idei termés meghaladhatja az ötmillió tonnát, amiből várhatóan 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű.


100 forinttal

- A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kenyér ára 2006 és 2015 között közel száz forinttal nőtt.

- A fehér kenyérért átlagosan 2012-ben kellett a legtöbbet fizetni, akkor 286 forintért lehetett kapni egy kilónyit a boltokban, tavaly 270 forint volt az átlagár.

Adócsökkentés kellene

Egy kiló kenyér előállítási költségének közel 35 százalékát a munkabér és a hozzá kapcsolódó járulékok adják. Az alapanyag az összköltség 36 százaléka, az energia ára pedig a 24 százalékát teszi ki. Az egyéb működési költségek aránya 5 százalék 1 kiló kenyérre vetítve.

A szakemberek szerint a vállalkozások 1–2 százalékos nyereséggel működnek, ami nem elég ahhoz, hogy fejleszteni tudjanak a cégek. Az ágazat vezetői úgy vélik, helyzetüket a kenyérre és pékárura vonatkozó forgalmi adó csökkentésével lehetne stabilizálni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában