Helyi közélet

2016.07.16. 18:04

Szakképzés a börtönben, hogy előnnyel indulhassanak a szabadulók

Miskolc, Szirmabesenyő - Első körben kosárfonókat és fonottbútor-­készítőket képeznek a szirmabesenyői intézetben.

Miskolc, Szirmabesenyő - Első körben kosárfonókat és fonottbútor-­készítőket képeznek a szirmabesenyői intézetben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Miskolci Szakképzési Centrum írt alá együttműködési megállapodást, amely a két miskolci büntetés-végrehajtási intézetben megvalósuló szakmai képzések feltételeit fogalmazza meg.

Verseny­képes szakmát adhatunk a fiatalok kezébe." Joó László

A szakmai megállapodást a két szervezet részéről Joó László büntetés-végrehajtási ezredes, parancsnok, illetve Tátrai István József szakmai főigazgató-helyettes látta el kézjegyével.

Kitűnő feltételek

Tátrai István József, a Miskolci Szakképzési Centrum szakmai vezetője elmondta, hogy az intézmény és tagintézményeinek egyik célja, hogy a régió gazdasági szereplői – vállalatok, vállalkozások – számára megfelelő szakember-utánpótlást biztosítsanak, mert – mint hangsúlyozta – a jól képzett munkaerő iránt az utóbbi időben nagyban megnőtt a kereslet a hazai és külföldi befektetők részéről.

„Mindemellett azonban az is a szakképző centrum feladata, hogy a régióban élő fiatalok számára megfelelő továbbtanulási, szakmaelsajátítási lehetőséget biztosítsanak” – mondta a főigazgató-­helyettes.

Megtudtuk, hogy a miskolci Martin János Szakképző Iskola képzési tapasztalataira és speciális elbánást igénylő diákok nevelésére kiképzett és ebben kellő tapasztalattal rendelkező pedagógusgárdára támaszkodva a hagyományostól eltérő körülmények között is képesek megvalósítani szakképzéseket. Erre alapozva jöhetett létre a képzési megállapodás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettel.

Versenyképesen

Joó László elmondta, az intézet érdeke, hogy a szabaduló fiatalok olyan kondíciókkal térjenek vissza a civil életbe, hogy a munkaerőpiacon versenyképes képzettséggel jelenhessenek meg.


Szeptemberben kezdődik

Mint megtudtuk, az első osztály a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében verbuválódott önkéntes alapon. Az ott élő mintegy száz fiatal közül húszan vállalták a kosárfonó, illetve fonottbútor-készítő képzésben való részvételt. A Martin János Szakképző Iskola öt pedagógusa vesz részt az oktatásban, amely a börtön falai között fog folyni.

Heti tizennyolc órás elfoglaltságot jelent a szakmai oktatás, amelynek döntő része gyakorlati foglalkozást jelent és csak kisebb része elméleti képzés. A tanév folyamán természetesen lesznek számonkérések és a végén szakmai vizsga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában