Lisszabontól Miskolcig drótszamáron

Miskolc - Népszerű felvetés, hogy a mai fiatalok hogyan választanak példaképet, milyen értékek mentén alakul személyiségük.

Polonkai László példáját nem biztos, hogy egyszerű követni és az sem, hogy mindenkinek ezt az utat kell járni. Talán „csak” annyit tanulhatunk tőle: hogyan lehet fiatalnak maradni. „Igen távolinak tűnik, amikor 23 évvel ezelőtt elindultam első kerékpártúrámra – egy Európa-térképpel kezemben – Párizst meghódítani. Azóta 28 országban tekertem sok- sok ezer kilométert, jártam a legészakibb és a dél-keleti csúcsán, majdnem a legnyugatibb pontot is érintettem és átugrottam Ázsiába is – kezdi élménybeszámolóját Polonkai László.

Bármikor és bárhova tekerek, ott biztosan esni fog. Polonkai László

Villámtúrák

A világjáró kerekesek ezen nem kapják fel ugyan a fejüket, de ha hozzátesszük, hogy ezeknek a 4000 kilométer körüli túrákhoz 15–18 napra volt szüksége, akkor már nemigen lehet hasonló kihívásokról olvasni idegen nyelvű beszámolókban sem.

„Május 4-én feltekertem Budapestre és onnan kirepültem Lisszabonba” – mesél az indulásról. „Csodálatos látványt nyújtottak az Alpok hófödte csúcsai, a Côte dAzur vonulata a gép ablakából. Portugálián egy nap alatt átértem, míg Spanyolország meghódítása öt napot vett igénybe. Az Ibériai-félszigeten nincs síkság, tehát dombok és hegyek sokaságával kellett megküzdenem, miközben 10–15 fok és gyakori égi áldás nehezítette a helyzetem – ecseteli a nehézségeket.

Egy biztos: az eső

– Az ottaniak szerint sem jellemző az ilyen időjárás májusban, de ahogyan az egyik ismerősöm megmondta előtte: „Bármikor és bárhova tekersz, ott biztosan esni fog”– jegyzi meg maliciózusan.„Bármennyire is kidolgoztam az útitervemet, egy nagy hibát elkövettem azzal, hogy egy közel kétszáz kilométeres szakaszt az autópályával párhuzamos szervizútra terveztem. Ugyanis nagyon rossz minőségű, zúzalékos volt, a sok esőzés hatására a vízátereszek megteltek vízzel (olykor 20–30 centméter mélységű, 4–5 méter hosszú vízen kellett átevickélnem) és amíg az autópályát síkba hozták, ez a makadámút követte a domborzat vonalát. Ezután felkapaszkodtam a Pireneusokba, ahol 2250 méter magasságban 0 fok, hószállingózás fogadott egy hűvös hajnalon. Felfelé ugyan termeltem annyi hőt, ami megvédett a fagyástól, de az ereszkedéshez majdnem kiürítettem a táskámból a ruháimat. A francia Riviérához érve lazítottam a tempón és a korábbi kétórás ébredést kitoltam reggelig, illetve a közel 300 kilométeres etapokat kétszáz alá csökkentettem, így maradt időm többször megmártózni a tengerben, élvezni a ragyogó napsütést” – idézi fel László.

Városnézés

– Utamba ejtettem az 50 kilométer hosszan elhúzódó Camargue Nemzeti Parkot, ahol csodálatos flamingók ezrei halászgattak a sekély vízben, ahová csak gyalog, lóval és kerékpárral lehetett bejutni. Marseille, Toulon, Nice… ezekben a városokban elidőztem egy kicsit, a Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyege előtt pózoltam és Chewbacca szőrét is meghúzgáltam. Monte-Carlóban éppen Grand Prix History-futamok zajlottak – mivel a belépők megfizethetetlenek voltak számomra így, nem kis nehézségek árán ugyan, de –, egy magaslatra feljutva a pálya több részletét látva nézhettem a versenyt, legalábbis az autók száguldását – sorolja. „Olaszországba érve nagyon élveztem a tengerparton futó Pista Ciclabile Liguria kerékpárút kényelmét, melyet a régi vasútvonal leaszfaltozásával bicajos sztrádává és paradicsommá alakítottak, sok-sok kivilágított alagúttal, állomásépülettel, pihenőkkel és segélyhívókkal.”

– A Pó-síkságon átvágva csatlakoztam a Giro d’Italia körversenyhez, ahol a lezárt és rózsaszínbe öltöztetett utakon tekerve tapsoltak nekem a versenyzőket váró helybéliek, étellel-itallal roskadozó sátrakban, olykor hangos szóval beinvitálva némi kóstolgatásra, melyet néha el is fogadtam – vallja be László.

„Aztán bevártam a mezőnyt, majd megnéztem a befutót és begyűjtöttem a szponzorok sátraiból kínált ajándékokat. Másnap – egy másik városban lévő rajtnál – szintén megtömtem zsákjaimat ajándékokkal és bezsebeltem az elismerő tapsokat azon a 80 kilométer hosszon, melyen a frissítőpontig eljutottam és szakadó esőben vártuk a mezőnyt” – emlékszik vissza a megpróbáltatásokra.

Szerzemények

– Mázlim volt, mert elkaptam egy Etixx-kulacsot, melyről kiderült, hogy az éppen összetettben vezető Bob Junkels dobta elém. Ezután a mezőny után nekiiramodtam és még öt kulacsot, egy BMC-zsákot, 28 energiazselét, 11 energiaszeletet, két kólát és 13 bontatlan süteményt sikerült begyűjtenem, megküzdve a konkurencia jóval mozgékonyabb egyedeivel – meséli mosolyogva. – Ezután három nap maradt arra, hogy hazaérjek, de ez már csak rutinfeladat volt, hiszen ezt az útvonalat már többször bejártam korábban.

A legkeményebb túra

„Összességében 4096 kilométer (+200) tekertem 18+1 nap alatt, és ezt 52000 méter szintkülönbséggel, amit a legkeményebb túráim közé vehetem.

Minden nap (azaz 18 éjszaka) couchsurfing-hálózatot használtam fel arra, hogy fizikailag és mentálisan feltöltődhessek, nagyon kedves és segítőkész embereket ismerhettem meg, akiktől barátként búcsúzhattam hajnalonként (kivéve a magyarországi egyetlen éjszakát, ahol Siófokon a sok felkérés közül egyetlen befogadó sem akadt, és itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a zamárdi Eszem-Iszom Büfé tulajdonosának Imrének, aki első szóra szállással és finom vacsorával támogatott).”

- Pap Gyula -