Helyi közélet

2016.07.04. 11:08

A babról szólt minden Monokon

Monok - Negyedik alkalommal rendezték meg a már hagyományos Monoki Babfesztivált.

Monok - Negyedik alkalommal rendezték meg a már hagyományos Monoki Babfesztivált.

Még a napokban elhunyt Bud Spencer, pontosabban az általa alakított karakterek is megnyalták volna mind a tíz ujjukat a IV. Monoki Babfesztiválon, ahol ugyan konkrétan a Bud Spencer-filmekben többször is feltűnő legendás hagymás babbal ugyan nem találkoztunk, de a főzőversenybe benevezett abaújszántói BabSpencer-csapat versenyételével a színészlegendának kívánt tisztelegni. A csapat pólójáról is maga Bud Spencer mosolygott az arra járóra. Az étel pedig – ami tehát nem a hagymás bab volt – nem más nevet viselt, mint szántói rottyantós. Az elkészítése pedig nagyjából így történt: sertéshúsból pörköltalap készült, arra jött rá a bab. Közben tarhonyát pirítottak és a két készítményt összekeverték. Az eredmény a nevezett étel, ami „betonétel”, néhány kanál után úgy érzi az ember, hogy tele van a gyomra.

Cipóban és csülökkel

A szerencsi Rudolf Tamás és csapata – Orsi, Tomi és Pityu – klasszikus babgulyást készített, megbolondítva egy kis csülökkel, ami amúgy elengedhetetlen kelléke a valamire való babgulyásnak. A csapat az Édes álom nevet viselte, ami – mint Ruditól megtudtuk – egy szerencsi cukrászda – családjuk vállalkozásának – neve egyben. A családi vállalkozás ma már inkább pékség és mindenféle – egészségesnél egészségesebb – péksüteményt állít elő. Éppen ezért a babgulyást is saját cipóban tálalták az igényeseknek.

A babfesztivál idejére lezárták a főutcát, amely külön fesztiválvárossá alakul sátrakkal és minden jóval, ami szem-szájnak ingere. Babos ételekben természetesen nem volt hiány és olyan különlegességeket is lehetett kóstolni, mint a babburger vagy babos lepény. Elégedetten nyilatkozhatott Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere, hiszen a babfesztivál siker volt.

ÉM-SZB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában