Helyi közélet

2015.10.14. 14:12

Éjszakai sztriptíz a miskolci villamoson

Miskolc - Fiatalok randalíroztak szombat éjjel a miskolci villamoson. Az MVK feljelentést tesz.

Miskolc - Fiatalok randalíroztak szombat éjjel a miskolci villamoson. Az MVK feljelentést tesz.

Egy videót juttatott el lapunkhoz egyik olvasónk, amelyen egy részeg fiatalember vetkőzik, társaival randalírozik a miskolci 1-es villamoson. Úgy tudjuk, a felvétel szombat éjszaka készült, ráadásul a videót a fiatalember osztotta meg Face­book-oldalán. Majd később törölte azt, de addigra már többen lementették, így a Borsod Online-on is látható, hogy mit művelt barátaival. Amint az MVK Zrt. tudomást szerzett az esetről, megtették a szükséges jogi lépéseket, feljelentetést tettek az ügyben.

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, minden villamoson van kamera, ezt piktogramok is jelzik az utasoknak. Amennyiben bűncselekményre vagy szabálysértésre utaló cselekmény, tevékenység történik a villamoson, és arról tudomást szerez az MVK, a felvételeket átadják a hatóságoknak. A kommunikációs igazgatótól megtudtuk, szerencsére azért nem gyakoriak az ilyen esetek a járműveiken.

ÉM-NSZR


Miskolc - Szombat éjjel kettő körül Miskolcon az 1-es villamoson részeg fiatalokból álló társaság randalírozott - értesültünk olvasónktól. Egy videót is mellékelt leveléhez, amiből kiderült, hogy egyikük vetkőzésbe kezdett a jármű közepén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában