Helyi közélet

2015.08.02. 22:29

Nagy siker volt a Borsodi Vágta Hernádnémetiben

Hernádnémeti - Kitűnő nyári időben, több ezres közönség előtt rendezték meg szombaton Hernádnémetiben a Borsodi Vágtát.

Hernádnémeti - Kitűnő nyári időben, több ezres közönség előtt rendezték meg szombaton Hernádnémetiben a Borsodi Vágtát.

Az immár harmadik alkalommal megszervezett lovasversenyt idén is egész napos rendezvénysorozattal kötötték össze a szervezők. Az eseményt dr. Orosz Zsolt, a település polgármestere nyitotta meg. Őt kérdeztük a helyszínen.

- Ez egy nagyon fontos esemény számunkra, a legjelentősebb, hiszen több ezren keresnek fel minket ilyenkor - nyilatkozta dr. Orosz Zsolt. - Vannak olyan kísérő rendezvényeink, amelyek azoknak is szólnak, akik nem feltétlenül a lovak iránt érdeklődnek, ezért hiszük, hogy mindenkinek szól ez a nap. A Nemzeti Vágta régen elindult és a megyében nem volt olyan település, amely megszervezte volna, mi viszont gondolkodtunk róla és három éve jutottunk el oda, hogy bele is vágunk. Azaz a megyében mi rendezzünk egyedüliként előfutamot. De nem csak a megyéből jöttek versenyzők, hanem Szabolcsból, Békésből, Nógrádból és Pest megyéből is jöttek lovasok. Sőt! A Felvidékről is.

Egyedül nem megy

Lovasrendezvényekben egyébként volt rutinja a településnek, de szerveztek szüreti felvonulásokat, és fogathajtó versenyeket is. A polgármester azt is elmondta: komoly szervező munkára van szükség minden tekintetben. Mivel Hernádnémeti nem túl gazdag, csak az összefogás eredményeként tudják ezt a nyári rendezvényt megszervezni. A helyiek mellett a szomszédos települések (Gesztely, Hernádkak, Bőcs) is beszállnak a szervezésbe.

- Minden esztendőben tapasztal és tanul valamit az ember! - fogalmazott a polgármester. - Szeretnék a jövőben a területet tovább rendezni: parkosítani, és lehetőleg nem csak mobil dolgokat idehozni, hanem állandó infrastruktúrát telepíteni. Egyszóval, ami nem csak az augusztusi Vágtára jó, hanem más versenyekre is alkalmas.

A vágtát a Gréta nyergében lovagló kállósemjéni Bakos Eszter nyerte. Köszöntőt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke mondott, míg rajta kivül ott voltak a viadalon a környező települések polgármestereiés jegyzői is.

ÉM-JLI



A zsokéknál

Tóth Laura Miskolcról érkezett családjával a Borsodi Vágtára. Kérdésünkre azt emelte ki, hogy a gyermekei imádják a lovakat, ezért jöttek. "Az is jó, hogy van a versenyen kívül más is. Arcfestés, póni lovaglás és betudtunk menni néhány percre az igazi zsókékhoz is. Gondolhatja mennyire tetszett a gyerekeknek! - mondta örömmel munkatársunknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában