Nézőpont: Vidéki történet

Azt hiszi valaki is, mindez érdekes volt? A hitelezésben nincs ilyen rubrika, hogy boldogulnia kell városunknak. Kiss László jegyzete.

Fiatal hazai vállalkozók beszélgettek egy vidéki színházi este keretében: és mi másra koncentrálódott volna a diskurzus, mint hogy miként is lehet megélni valamiből, hogyan lehet sikeressé lenni itt, az ország elég huzatos, hideg északkeleti sarkában. A sikernek persze széles a skálája. Ült ott világsikert arató nemzetközileg elismert vállalkozó és mesteri módon dolgozó kisiparos is, abban hallgatólagosan megegyeztek, hogy az már siker, és nem is kicsi itthon, ha valaki jól megél valamiből, nem csalással és nem trükközéssel hasznot termel magának és az országnak, és munkát ad másoknak is – és ezt még fejleszteni, előrevinni is képes.

És itt következzen egy történet, ami rávilágít arra, hogy ezek a fiatalok másként szemlélik a világot, mint eleik.Arról mesélt egy egyedi biciklivázakat gyártó – amúgy szikrázóan tehetséges grafikus – ifjú mester, hogy a fejlődéshez kellett neki egy speciális berendezés, ami egyszerre gyártógép és egyfajta sablon is, amit csak az USA-ban vehetne meg szívszorongató összegekért. És ráadásul neki annál, amit egyáltalán kapni lehet, sokkal jobb kell – ami nem is létezett. Ezért gépészmérnök édesapjával nekiállt, terveztek egyet, majd egyenként legyártatták a részeket, összerakták, és kész volt az egyedi remek. Jó lett volna mindehhez egy banki hitel is…

Elballagtak a bankhoz és elmondták: itt van ez a termék, ez a fejlesztés, aminek minden porcikája hazai, a városban jött létre, a szellemi töltet, az anyag, a munka és mindaz, amit majd ezzel elérnek, minden a helyi ipart, gazdaságot, embereket fogja támogatni. Azt hiszi valaki is, hogy mindez érdekes volt? Dehogy. A hitelezésben nincs ilyen rubrika, hogy boldogulnia kell a szülővárosunknak. Hogy különbséget kellene tenni vállalkozó és vállalkozó között. Hogy vannak tehetségek, akiknek más bánásmód járna, mint az átlagnak, mert ha bízhatunk valamennyire a jövőnkben, akkor azt rájuk támaszkodva tehetjük csak, ha sikerül őket maradásra, itthon boldogulásra bírni.

Ez történetesen miskolci sztori, de azt hiszem, bármelyik hazai városban lejátszódhatott volna. Nem akarom én szidni a banktisztviselőket, hiszen nem tehetnek mást, mint amit a szabályzat előír nekik. Persze, ha jön egy rókaképű dörzsölt, aki jó pénzért – lefölözve, amit lehet – „segít”, és csak pontosan azt teszi, írja, dokumentálja, amit ez a hitelezési rendszer elvár, akkor lesz hitel. Nem baj, hogy a szabályokat betartva is sok a banki bukta, elúszik a hitel, akkor sem teszik mérlegre, hogy ki is az, aki hitelt kér és mire.

Hallgatva mindezt az jutott eszembe, hogy Széchenyi óta nem sokat változtak a dolgaink: okos dolgokra kellene okosan pénzt adni, és akkor sokkal, de sokkal többre jutnánk. De ha belegondolok az uniós pályázatok nyomán létrejött számos szörnyszülött beruházásba meg az elszipkázott milliárdokba, akkor ettől még nagyon messze vagyunk. Pedig ezeknek a fiataloknak a hazaszeretetével a minőségbe, a valódi teljesítménybe, a tehetségbe, hasznosságba vetett hitük mérkőzik. Ha ezt látják győzedelmeskedni a társadalomban, gazdaságban: maradnak.

- Kiss László -