Helyi közélet

2014.05.05. 15:50

Küldjön hírt - Tanodás találkozón voltunk Aszalón

Aszaló, Bőcs - Április 25-ére tanodás találkozóra hívtak minket Aszalóra, a Tudorka Tanodába.

Aszaló, Bőcs - Április 25-ére tanodás találkozóra hívtak minket Aszalóra, a Tudorka Tanodába.A hatfős csapatot a tavaszi szünet után gyorsan kellett megalakítanunk. Először úgy tűnt, minden rendben lesz, azonban az utolsó pillanatban módosítani kellett a csapat összeállításán, ráadásul Lakatos Robi részvétele is bizonytalan volt, mert ő aznap Encsre ment focizni. Az edzőjével megbeszéltük, hogy valahol útközben találkozunk, de nem tudtuk, hogy hol, és mikor. Ilyen izgalmakkal indultunk útnak.

A lányok Edit néni kocsijával utaztak, a fiúk az Ica nénijével. A lányos autóban volt egy kis huncutkodás, Edit néni kicsit bosszús is volt, ennek ellenére jó volt vele utazni. A fiúk férfiasan, komolyan beszélgettek útközben, Csóka Józsika volt a navigátor és Ica néni titkára, ő tartotta ugyanis Simon tanár bácsival a telefonos kapcsolatot, hogy Robit hol tudjuk felvenni.

S mint a filmekben, Szikszó és Ongaújfalu között fékcsikorgás, kocsiból ki, kocsiba be, és rohantunk tovább. Aszalón az iskola épületében egy kisebb teremben ültettek le minket, a kísérőket pedig kiküldték. Mi hét feladattal birkóztunk meg, melyek tetszettek, nagy örömünkre másodikak lettünk. A végén vendégül láttak minket, ahol olyan finom süteményt kaptunk, melynek receptjét szeretnénk megkapni. Evés közben mi, fiúk szemezgettünk az aszalói lányokkal, mert igen tetszettek nekünk.

Visszafelé indulva kiderült, hogy J. József és F. Róbert lehúzva hagyták Ica néni autójának az ablakát. Nagy volt az öröm, hogy nem történt semmi! Főleg Ica néni örült. Olyan úton jöttünk visszafelé, melyen jó sok bukkanó volt. Edit néni és Ica néni megugrattattak minket, volt egy kis repülés, visítozás, de ettől volt jó az egész. Végül mindenkit hazaszállítottak, szüleink örültek, mi pedig nagyon jól éreztük magunkat.

A csapat tagjai: Barna Angéla, Rádai Elizabet, Salamon Marcellina, Csóka József, Juhász József, Fekete Roland és Lakatos Róbert.

- Ujlaki István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában