Helyi közélet

2014.04.08. 18:16

Sürgősségi, ütemesen

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Csillagpont épületében kezdődik a költözködés, feláll az új sürgősségi rendszer is.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Csillagpont épületében kezdődik a költözködés, feláll az új sürgősségi rendszer is.Jóllehet a Megyei Kórház Csillagpont projektje első két ütemének átadó ünnepségén már túl vagyunk, sokak számára most kezdődik az igazán nagy munka. Most kell kialakítani egy igazi sürgősségi betegellátó helyet, aminek ugyan vannak előképei, de voltaképp úttörő munkát végeznek. A kórházi struktúrán belül kialakítanak egy Sürgősségi, Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Intézetet, amelynek vezetésével dr. Ökrös Ilona főorvost bízták meg. Ő beszélt a tervekről. Eloszlatta azt a tévhitet, hogy a sürgősségin nem lesz várakozás.

– A sürgősségi ellátás nem azt jelenti, hogy aki oda belép, az mentesül a várakozástól. Akár 5-6 órát is várakozhat az, aki nem szorul azonnali ellátásra. Gyakran jönnek a sürgősségire olyanok, akik nem valós sürgősségi betegek. Őket természetesen nem rangsoroljuk előre. A sürgősségin az ellátás nem érkezési sorrendben történik, hanem a protokoll szerinti, elsődleges betegosztályozás alapján – tisztázta dr. Ökrös Ilona. – Erre épp azért van szükség, hogy a valós sürgősségi betegek viszont minél hamarabb megkapják a szükséges ellátást.

A folytatás a szerdai Észak-Magyarországban és az eszak.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában