„De bennem a düh dolgozik..." - Interjú: Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház Woyzeck című előadásának rendezőjével

Miskolc - Woyzeck sorsa a legkisebb közös többszörös – egy előadás, amelyik azt vizsgálja, meddig tűr a kis ember.

Georg Büchner 1836-ban írt, töredékben maradt műve egy féltékenységből elkövetett brutális gyilkosság történetét dolgozza fel – a mű az emberi lélek, a pusztító szerelem, a magány és a társadalmi kiszolgáltatottság legmélyebb rétegeibe nyit kaput. Miskolcon december 7-én mutatják be a drámából készült előadást a Játékszínben. Béres Attila rendezőt kérdeztük.

Miért akarta ezt az előadást?

Béres Attila: Úgy vagyok vele, mint a festő, aki magának festett valamit, amit aztán nem is akar eladni. Magam miatt volt fontos ez az előadás. Az elején még csak az a sorsközösség foglalkoztatott, amit Woyzeck-kel éreztem: itt ez az ember, aki széthajtja magát, és elvisel bármit, csak hogy megtartsa élete egyetlen biztos pontját, a szerelmét, Marie-t. Van valami nagyon fura látomása a világról, ami ezzel a biztos ponttal teljes. És amikor elveszíti az élete értelmét, Marie-t, amikor kimozdítják a helyéről ezt az ő biztos pontját, meg kell szüntesse az egész világot. Amikor belekezdtem, éreztem hasonlóságokat: nekem is van feleségem, gyerekem, akiket semmiért nem adnék oda, egész életemben futok egyik helyről a másikra, megteszek mindent, amit csak kell. De ma már nemcsak ezt gondolom róla: ahogyan elkezdtünk ezzel a drámával dolgozni, világossá vált, hogy persze, ami Woyzeck-kel megesik, az sorsszerű. De sokkal fontosabb, hogy ő a legkisebb közös többszörös ezen a világon: egy nagy egész részeként szenvedi el a saját történetét. Ebben a történetben vastagon benne van a politika és a hatalom is: mindenki a saját érdekeit próbálja érvényesíteni ezen az emberen. Az egyik azt akarja bebizonyítani, hogy ha valakinek mindig arról mesélünk, milyen jól él, akkor majd elhiszi, hogy jól él. A másik - végtelen cinikusan - arra keres választ, meddig nyomorgathat valakit, csak hogy néhány perc ne unalommal teljen a saját életéből. Van, aki a földi létezés értelmeként a vakhitet ajánlja. Woyzeck bezártsága totális. Küzdelme azért, hogy megtartsa Marie-t reménytelen: ha az ember görcsösen meg akarja tartani élete egyetlen boldogságát, az, akiért fenn akarja ezt tartani, előbb-utóbb megunja, hogy mindenre jut idő, csak őrá nem. Marie is beleolvad az őt körülvevő világba. Woyzeck törvényszerűen ezt a világot szünteti meg.

Büchner többről írt, mint egy konkrét társadalmi modellről? Ez a teljes kiszolgáltatottság drámája…

Béres Attila: …e fölé akartam lőni egy kicsivel: nem egyszerűen elszenvedi, ami vele történik, hanem részese is a sorsának.

Amikor megöli a nőt, a sorsát teljesíti be, vagy ellenkezőleg: kilép a sorsából ezzel a tettel?

Béres Attila: Ez az ő válasza erre a világra. Woyzeck-et mindenféle értelemben kínozzák, de nem valamiért csinálja, amit csinál. Neki ez rendeltetett, így fogja fel. Nincs más lehetősége. Ettől mai ez a történet.

Kivándorolhatna - a mai történetekből nyílik egérút…

Béres Attila: Neki nincs hová. Woyzeck-nek, Woyzeck világán kívül nincs máshol helye.

A nézői viszonyunkat ehhez az előadáshoz az határozza majd meg, hogy több szabadságunk van-e, mint amennyit a színpadi szereplőnél látunk?

Béres Attila: Ha így tesszük fel a kérdést, az a válaszom, hogy nincs több szabadságunk, mint Woyzecknek. Belénk ugyan nem vezetnek áramot, mások az életünket befolyásoló kényszerek, de mi is szaladunk reggeltől, hogy amikor hazaérünk, letegyük a fizetést. Nem kritikát akartam fogalmazni, a kritikához valamiféle értelmiségi rálátás kellene. De bennem a düh dolgozik, ezt akarom kirendezni magamból ezzel a darabbal.

Miért dühös?

Béres Attila: Mert egész nap rohanok, és közben jó, ha van három boldog percem. Az élet nem ennyi. Nem ennyinek kell lennie. Az embernek annyi boldogság jut, amennyit kiharcol magának. Rendezőként Woyzecknek éreztem magam, és azt kerestem, meddig tűr ez a rettenetesen bonyolult gondolkodásra képes kis ember.

Nem éppen az a problémája, hogy túl sokat gondolkodik – ahogyan Büchner drámájában a szemére is vetik?

Béres Attila: Ezt mondják neki. És hányszor mondják ugyanezt ma nekünk: ne gondolkodj! A színészi tűrőképesség határait keresve próbáljuk minél eszköztelenebbül ábrázolni ezt a tébolyult, gyötrő világot.

Bujdos Attila 

Georg Büchner: Woyzeck tragikus történet

Fordította: Kiss Csaba