Helyi közélet

2013.10.28. 11:39

Rettentő: a 10-11 évesek is drogoznak

Borsod-Abaúj-Zemplén - Új drogstratégia már van, de megoldódnak-e a problémák?

Borsod-Abaúj-Zemplén - Új drogstratégia már van, de megoldódnak-e a problémák?Október elején elfogadta a parlament a 2020-ig tartó drogstratégiát, melynek a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a prevenció, az ártalomcsökkentés és az oktatási intézményekben folyó felvilágosító kampányok hatékonyabbá tétele a célja. A kormány a drogstratégiával minden csoportnak üzent.

Már elolvasta az anyagot Juhászné Czeglédi Tünde, a Miskolci Drogambulancia vezetője, de mint fogalmazott, még nem „ásta bele nagyon magát." Nem volt ideje, mert pályázatot írnak, és sürget a határidő. Véleménye szerint épp a folyamatos finanszírozás hiánya okozza a legnagyobb gondot a jelenlegi drogellenes küzdelemben, mert minden pályázati lehetőséget kihasználnak ugyan, de soha nem lehetnek benne biztosak, hogy nyernek. Hozzáteszi: már két éve drogstratégia nélkül van az ország, és addig is megvoltak valahogy.

Korán kezdik

Óriási problémának látja azt is, hogy a drogbetegek ambuláns, egészségügyi ellátása csak orvosi segítséget jelent, a mentális tanácsadás hiányzik. Pedig ez utóbbira ugyanolyan nagy szükség lenne, mint az előbbire, tehát a drogambulanciáknak az egészségügyi ellátásban kellene megtalálni a helyét.

Megtudtuk azt is: a Miskolci Drogambulancia évente 400-500 szenvedélybeteggel kerül kapcsolatba. Már a 10-11 éveseket is érinti a probléma, de 18-24 éves korosztály a legveszélyeztetettebb. Megyénkben azonban nem rosszabb a helyzet az országos átlagnál, ha a drogfogyasztást vizsgáljuk, tette hozzá Juhászné Czeglédi Tünde.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában