2013.10.01. 12:14
Gyorsabb lesz a vonat Pestre
Miskolc - Versenyképesebb vasutat akarnak Miskolc és Budapest között.
Miskolc - Versenyképesebb vasutat akarnak Miskolc és Budapest között.A MÁV Zrt.-t képviselő Kormányos László közlekedésmérnök a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén beszélt arról, hogy a vasúti személyszállítás versenyképességének a javítása érdekében – a következő uniós költségvetési ciklus forrásaira alapozva – 2014 és 2020 közt egy olyan pályarehabilitációs programot kívánnak végrehajtani a borsodi megyeszékhelyet a fővárossal összekötő vonalon, amelynek eredményeként az InterCity szerelvények menetideje a mostani majdnem 2 óráról 1 óra 45 percre csökkenne. Ez azért is fontos, mert ez a szakasz része az V. sz. páneurópai közlekedési folyosónak.
A vasúttársaság fejleszteni szeretné a debreceni fővonalat is, amelynek köszönhetően a Miskolcot is érintő úgynevezett „kör IC” menetideje 1 órával csökkenne.
Megszűnt a késés
Jelenleg a Miskolc-Budapest vonal pályájára engedélyezett sebesség óránként 120 kilométer, de a korábbi években a pálya állapota miatt bevezetett sebességkorlátozások miatt ez ritkán volt tartható. Az idén elvégzett karbantartási munkálatok (aljjavítások, vágányszabályozások, valamint a meghibásodó alkatrészek cseréje) eredményeként lényegesen kevesebb a hiba és a korlátozás. Ennek köszönhetően az IC-k – a korábban tapasztalt – 10-15 perchez képest jelenleg minimális, pár perces késéssel közlekednek.
Mint lapunkban is olvashatták, a pálya állapotának romlásához erősen hozzájárult, hogy Bükkábrány és Visonta között évente mintegy 3,7 millió tonna lignitet szállítanak, ami jelentősen igénybe vette a pályát. Éppen ezért az erősen terhelt Mezőkeresztes - Mezőnyárád - Nagyút szakaszon – a tervek szerint – már jövő tavasszal elkezdődik a pályarekonstrukció.
ÉM-SZB