2013.09.16. 16:40
Kiderült, ki kérdezett Kriza Ákosról
Miskolc - A Politikatudományi Intézet által készült a rejtélyes miskolci közvélemény-kutatás.
Miskolc - A Politikatudományi Intézet által készült a rejtélyes miskolci közvélemény-kutatás.Mennyire elégedett a városvezetéssel, mit szól a kormány intézkedéseihez, mit gondol dr. Kriza Ákos polgármesterről, ismeri ön dr. Simon Gábort (az MSZP miskolci elnöke – a szerk.) – többek között ezeket a kérdéseket tartalmazta az a közvélemény-kutatás, amely a nyáron zajlott Miskolcon. És amelyről lapunkat két héttel ezelőtt egy megkérdezett értesítette. Elmondva, a kérdezőbiztosa szerint, az önkormányzat megbízásából dolgozik. A hivatalban érdeklődtünk, de ott akkor azt mondták, ők nem rendeltek ilyet. A napokban azonban megjelent a kutatás eredménye, így fény derült arra, ki készíttette.
A Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézete végezte politológus, jogász és közgazdász hallgatók bevonásával, Zárug Péter Farkas politológus vezetésével – tudtuk meg Fazekas Csabától, az intézet igazgatójától. Hozzátette: arról nem tud, hogy emögött bármilyen politikai megrendelés állna.
A kutatás eredménye kapcsán hangsúlyozta, változatos kép rajzolódik ki általa, amely a jelenlegi kormánypártra nézve hízelgő – fogalmazott. Hangsúlyozta: az eredmények a hivatalos közvélemény- kutatásokkal mutatnak párhuzamot.
Régi adósság
Zárug Péter Farkast is megkerestük, hogy mi indokolta ezt a kutatást.
„A tanszék régi adóssága, hogy alapkutatást végezzen és a választások közelsége most ezt indokolta. A felmérést pedig a nyári szünetre időzítettük” – válaszolta.
Az önkormányzat megrendelésére készült, mivel volt olyan kérdezőbiztos, aki ezt mondta? – kérdeztük.
„Nem, de hogy mit mondtak, azt én nem tudom ellenőrizni. Hivatalos tanszéki megbízó papírral mentek kérdezni, hallgatói gyakorlatnak volt kiírva” – magyarázta.
Politikamentességet említett, miközben személyét többször kapcsolatba hozták a mostani városvezetéssel, úgyis, mint politikai tanácsadót – vetettük fel.
„Az Otthonunk Miskolc program ötletgazdája és vezetője vagyok, amely a miskolci fiatalok itt tartását segíti. Bármilyen konspiráció úgy gondolom, nagy paranoia” – válaszolta.
Kötődnek
A közvélemény-kutatásban főként politikai jellegű kérdések voltak, de arra is rákérdeztek, ki mennyire kötődik Miskolchoz. Szeret-e itt élni? A megkérdezettek 69 százaléka igennel válaszolt, míg 18 százalék, hogy nem.
ÉM-NSZR