Helyi közélet

2013.06.19. 18:08

Az államtitkár nem akar leépíteni

Budapest, Miskolc - A Felsőoktatási Kerekasztal tanácskozásán nem lettek okosabbak a résztvevők.

Budapest, Miskolc - A Felsőoktatási Kerekasztal tanácskozásán nem lettek okosabbak a résztvevők.Mi derült ki a Felsőoktatási Kerekasztal keddi tanácskozásán a felsőoktatás átszervezésével kapcsolatban? – kérdeztük Tőrös Szilárdtól, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnökétől. Mint fogalmazott, a résztvevők sokkal nem lettek okosabbak, mert konkrétumok tulajdonképpen nem hangzottak el. Most is csak annyit tudni, amennyit az a 18 oldalas vitaanyag tartalmaz, amely már kiszivárgott a sajtóban. Címe: „A felsőoktatás átalakításának stratégiai irányai és soron következő lépései.”

Az azonban látszik, hogy kormányzati szándék szerint négy kategóriába szeretnék osztani az egyetemeket és főiskolákat. Ezzel kapcsolatban megosztottak voltak a kerekasztal résztvevői, különösen a szakegyetemekkel kapcsolatban. Többen állították, hogy nem szerencsés a besorolás, és az sem, hogy ha a besorolás alapján adnák a fejkvótákat, azaz ugyanolyan szakra a szakegyetemeken kevesebb pénz jutna a nemzeti tudományegyetemeknél.

Konkrétum nincs

A Miskolci Egyetemmel kapcsolatban azonban semmi konkrétum nem hangzott el, jelezte az érdekvédő. Mint ismeretes, a vitaanyagban az szerepel, hogy a miskolci intézmény szakegyetem lenne a jövőben, emiatt tartottak hétfőn virrasztást a campuson. Tőrös Szilárd elmondta: a kerekasztalon mindenki elmondta röviden a véleményét, kormányzati oldalról nagyon kevés reflexió érkezett, érdemi vitára nem volt lehetőség; azt azonban a felsőoktatási államtitkár, Klinghammer István hangsúlyozta, hogy a szakegyetemi besorolás nem leépítést jelent, és nem minőségi mutató, hanem munkamegosztás. Javaslat hangzott el, hogy ne szakegyetem, hanem szaktudományi egyetem legyen az elnevezés.

Tőrös Szilárd véleménye szerint nem a 20 évvel ezelőtti állapotukban kellene az egyetemekre gondolni, hisz azok az elmúlt évtizedekben széles képzési kínálattal rendelkező universitássá fejlődtek.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában