Helyi közélet

2013.05.10. 18:33

Nyárra nem lesz új rektor

Miskolc - Egyik rektorjelöltet sem nevezi ki a Miskolci Egyetem élére a szakminiszter.

Miskolc - Egyik rektorjelöltet sem nevezi ki a Miskolci Egyetem élére a szakminiszter.Új rektori pályázat kiírását kezdeményezte a Miskolci Egyetemen Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztere, tudta meg lapunk a minisztérium sajtóirodájától. Az okokról a következő tájékoztatást kaptuk: „A jelöltek pályázati anyagaiban foglalt elképzeléseik, az egyetem jövőképére vonatkozó javaslatai alapján döntött új pályázati kiírás mellett a miniszter. A fenntartónak ugyanis gazdasági-pénzügyi szempontokat is érvényesítenie kell, ahogy ezt a felsőoktatási törvény is kiemeli. Az elmúlt évtizedek – különösen a 2002–2010 közötti kormányzati ciklusok – megmutatták, hogy súlyos, akár csőd közeli helyzetbe is kerülhetnek a felsőoktatási intézmények, ha nem megfelelő menedzsment vezeti azokat. A felsőoktatási intézmények szenátusaiban a rektorjelöltek rangsorolása esetében a vezetési, szervezési, gazdálkodási ismeretek és gyakorlat megléte is elsőrendű szempont kell egyen.”

Mint ismeretes, a Miskolci Egyetem rektori posztjára 3-an pályáztak, közülük az egyetem szenátusától Illés Béla dékán, Palotás Árpád dékánhelyettes és Barkai László dékán. Közülük Illés Béla, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja kapta a legtöbb szavazatot az egyetemi szenátustól.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában