Helyi közélet

2012.12.11. 21:29

Árvíz után megújult települések

Borsod-Abaúj-Zemplén - Két évvel a nagyárvíz után már vannak teljesen helyreállított károk.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Két évvel a nagyárvíz után már vannak teljesen helyreállított károk.Az Észak-Magyarország Régió összesen 610 települése közül minden harmadikat sújtotta valamilyen formában a 2010-es tavaszi-nyári esőzések okozta nagyárvíz. Földrajzi helyzetünknél fogva megyénkben volt a legtöbb károsult város, illetve község.

Az Új Széchenyi Terv két pályázata több mint 8 milliárd forintos uniós forrást biztosított közvetlenül az árvízi helyzetet követően az érintett településeknek és a védekezésben érintett szervezeteknek a károk helyreállítása és újabb árvízi veszélyhelyzet megelőzése céljából. A két felhívásból összesen 117 projekt részesült támogatásban, melyek megvalósítása már döntő többségében megkezdődött, az első projektek pedig már befejeződtek, vagy befejezés közeli állapotban vannak.

Így nyertek el támogatást Kistokaj és Hejőkeresztúr projektjei is. A két árvízzel érintett településen a Hejő-patakon hajtottak végre mederkotrást, partrendezést több mint 161 millió forint támogatásból. Ehhez szorosan kapcsolódnak Nyékládháza és Mályi települések hasonló projektjei, hiszen így az összehangolt négy pályázattal a Hejő-patak egy összefüggő szakaszának rekonstrukciója valósulhatott meg.

Elvezetett csapadékvíz

A „Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken” című felhívás célja a rendkívüli esőzések és árvizek által érintett települések csapadékvíz elvezetési problémáinak megoldása, valamint az elsősorban önkormányzati tulajdonban keletkezett infrastrukturális károk fejlesztéssel egybekötött helyreállítása volt, a települések épített környezetének megújításán keresztül. A konstrukcióból 77 projekt részesült támogatásban, közel 4,2 milliárd forint értékben. Ehhez kapcsolódott Sajópetri projektje, amelynek keretében közel 40 millió forint támogatásból utakat újítottak fel, újjáépítették a vízelvezető rendszert és helyreállították az átereszekben történt károkat a település két utcájában.

ÉM-SZB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában