Helyi közélet

2012.11.04. 12:38

Többet kellene tudni a vakvezető kutyákról

Miskolc -Jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a látássérült emberek mindennapjaira.

Miskolc -Jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a látássérült emberek mindennapjaira.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a kutyák színtévesztők és nem lehet megtanítani őket a számok felismerésére. Úgy tűnik éppen ez az oka annak, hogy a járókelők többségében fel sem merül, hogy felajánlják segítségüket a vakvezető kutyával közlekedő látássérültek számára – ez derült ki a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány által közel 430 válaszadó bevonásával készített kérdőíves felmérésből.

Megkérdezték az embereket

„A nem reprezentatív kutatást 2012 nyarán és őszén, országos rendezvényeken végeztük, és arra voltunk kíváncsiak, hogy az emberek tudnak-e annyit a vakvezető kutyákról, hogy segíthessenek a velük közlekedő látássérült személynek – mondta el Mezősi Tamás, az alapítvány vezetője. – A 428 megkérdezettből mindössze 100-an (23 százalék) tudták a vakvezető kutyákra vonatkozó mind az öt kérdésünket helyesen megválaszolni. 169-en (40 százalék) tévesen úgy gondolták, hogy a vakvezető kutya tudja, melyik buszra kell felszállni; ennél is többen, 260-an (60 százalék) válaszolták, hogy a kutya tudja, mikor mutat zöldet a lámpa. Ezeket a tévesen rögzült ismereteket meg kell változtatni, hiszen egy vakvezető kutyával közlekedő ember számára is létfontosságú, hogy segítséget kapjon a lámpánál való átkeléshez, illetve ahhoz, hogy a megfelelő buszra szálljon fel” – fejtette ki a szakember.

Nem szabad simogatni

Ennél lényegesen jobb eredményt kaptak, amikor azt kérdeztük, visel-e hámot a vakvezető kutya, amikor nem dolgozik. A válaszadók 73 százaléka helyesen tudta, hogy a kutyán csak akkor van hám, amikor vezet. A túlnyomó többség tisztában volt vele, hogy a kutya elvezeti a látássérültet a zebrához, illetve azt a szabályt ismerik a legtöbben, de még mindig nem elegen, hogy simogatással nem szabad megzavarni munka közben a vakvezető kutyát. A Baráthegyi Alapítvány munkatársai és kutyái évente több mint 50 ezer érdeklődővel találkoznak személyesen. A most bemutatott felmérés adatközlőivel is megbeszéltük a helyes válaszokat, ők bekötött szemmel is kipróbálhatták, milyen a vakvezető kutyás közlekedés. A Fehér Bot Napja jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a látássérült emberek mindennapjaira, hiszen az ő társadalmi beilleszkedésük az ismeretterjesztő munka sikerén is múlik. Mezősi Tamás kiemelte: „A társadalom minden rétegével igyekszünk kapcsolatot teremteni. A bemutatókon, csapatépítő tréningeken, cégektől érkező megkeresések alkalmával azokkal ismerkedünk meg, akik a hétköznapokban az utcán is hatékonyan szeretnék segíteni a rászoruló látássérült embereket. Az SZJA 1 százalék, a vállalatok adományai, vagy a Lions Club támogatása pedig a vakvezető kutyák kiképzését szolgálja. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy velünk együtt egyre többen szeretnének e jó ügy mellé állni.”

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában