2012.08.17. 15:15
Fidesz: romos strandot hagytak hátra a szocialisták
Miskolc - „Szerencsés fordulatot vesznek Miskolctapolca tervei, kormányzati segítséggel a város megépíti a strandot.”
Miskolc - „Szerencsés fordulatot vesznek Miskolctapolca tervei, kormányzati segítséggel a város megépíti a strandot.”Ezt dr. Nehéz Károly, a terület fideszes önkormányzati képviselője mondta azon a pénteki sajtótájékoztatón, melyet dr. Kiss János fideszes frakcióvezetővel közösen tartottak. Többek között azokra reagáltak, melyeket dr. Tompa Sándor, a szocialista frakció tagja mondott egy nappal korábbi tájékoztatóján. Például: Tapolca 2010-es átadásakor a szocialista városvezetés kész terveket hagyott hátra, melyeket a turisztikai cég új vezetője a kukába dobott. Dr. Kiss János szerint ez ipari méretű blöff, ugyanis, amit a szocialisták hátrahagytak az egy romokban heverő strand volt, nem beszélve - fogalmazott - a stranddal kapcsolatos peres ügyekről. „A szocialisták által hagyott terveket pedig nem használhattuk, mivel azokat a környezetvédelmi hatóság elutasította” - mondta a frakcióvezető.
Dr. Nehéz Károly azt is elmondta, nem igaz Tompa Sándor azon állítása sem, miszerint az önkormányzat pályázhatott volna strandfejlesztésre. „Az unió meglévő strand továbbfejlesztését támogatja, ezért szerepelt pályázatunkban a Barlangfürdő bővítése. A régi strand azonban működésképtelen” – fogalmazott.
Arról is beszéltek, hogy az önkormányzat – kormányzati támogatással – megépíti a tapolcai strandot. A frakcióvezető szerint a támogatás mértéke a tervek ismeretében véglegesítődik.
ÉM-NSZR