Pletykapad, fatigris és a többiek

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az egy hete tartó Hello Wood alkotótábor zárónapján igyekszünk a dédestapolcsányi helyszín felé.Annyit tudunk róla, amennyit a pénteki számunkban is hírül adtunk: „Készülnek az installációk Dédesben” című cikkünkben írtunk. Kétszáz tehetséges fiatal különféle művészeti workshopokban készít (döntően fa-) alkotásokat, amelyek egy részével a környék településeinek közösségeit ajándékozzák meg. Pletykapad? Vízen úszó pihenőhely? Nosza, nézzük meg közelebbről!

Egy faluval előbb, Mályinkában betérünk egy vendéglátó-ipari egységbe. Két korty kávé között feltesszük a kérdést: mit hallottak a szomszédban táborozókról.

- Egyetemisták, akik csinálnak valamit, Mályinkának is. Állítólag a leégett kilátót pótolják a Nagykőnél, meg valami pihenőt. Láttuk, hogy szállították, de nemigen lehetett kivenni, hogy micsoda – kapjuk a választ a kocsmárostól. - Majd megnézzük közelebbről! 

„Goodbye Lenin – Hello Wood”

Az alkotótábor szeretné, ha Dédestapolcsányban utcanév örökítené meg őket. Lenin helyett. Szerencsénkre, szombat délután még több alkotást is a dédesi táborban találunk. Például a „Sárkány-teregetőt”. Vásony Nóra, a tábor kommunikációs munkatársa lelkesen magyarázza, miként született az ötlet: látták, hogy a „freskófaluban” az a szokás, hogy az asszonyok együtt mosnak a szabadban. Az ottaniak azt mondták, mindegy mit csinálnak nekik, csak valami „sárkányosat”.

„Sárkány-teregető”

- Gondoltuk, akkor funkciót is adunk neki - mondja Cseh András, a csoport egyik vezetője. - Így a sárkány egyik része arra szolgál, hogy az asszonyoknak ne kelljen a sárban tapicskolniuk, a gerinctaréjra pedig (miképp a kerítésre szokás) kiteregethetik a ruhát, s az ülőhelyeken akár meg is várhatják, hogy megszáradjon – mutatja be az alkotást, amelyről megtudjuk: készítését másfél-két nap tervezés előzte meg.

Kérdésünkre, mit gondol, mennyi ideig szolgálja majd a közösséget, kitérő választ ad: azt tervezik, hogy az átadás után visszatérnek, s a falubeliekkel közösen festik majd le, az nyilván tartósítja.

Odébb egy hatalmas fatigris fogad, készre festve – Szakácsiba készült. Kicsit idéz egy másik alkotást, amely Miskolcon a Hősök terén is megmutatta magát, csak az egy lovat formázott. És valóban! Ugyanaz a tervezője: Szőke Gábor Miklós.

- Eredetileg egy autót képzeltem oda, de láttam, hogy nekik egy tigris sokkal inkább elkelne, hogy megvédje őket – közli a művész. Hogy kitől, mitől kellene megvédeni a szakácsiakat, erről most nem polemizálunk. Inkább a szerkezetet csodáljuk: a sok-sok lécdarab mindegyike kötésben egymással.

- Valóságos alpinisták lettek a végére a csoporttagok. Ráadásul szorította őket az idő, így éjszakába nyúlóan dolgoztak – mondja Nóra.

Megszólítunk egy csapattagot: mennyire jött be neki ez a tábor.

- Én már egy éve végeztem, belsőépítészként, s a kapcsolatteremtés reményében jelentkeztem. Nem bántam meg, de ezzel be is fejeztem, mert nekem ez már a szabadságom terhére megy. A jelentkezéskor elvileg lehetett választani a csoportok között, de a feladat-megjelölés nagyon ködös volt - mondja Móricz Eszter –, így a helyszínen osztottak be a tigrishez. Aztán egy kicsit „kölcsön adtak” a kilátósokhoz, az közelebb áll a szakmámhoz.

Vízről vízre

Megtekintjük még a lázbérci víztározóra tervezett alkotást. A csoportvezetők a fejüket vakargatják: gond van a szállítással, s amit átvittek, az azt mutatja, mintha nem egészen úgy funkcionálna, mint a tervekben. Pedig kiszámolták, csak hát… Megtudjuk: a vízügyiek mindössze két hétig engedélyezik, hogy az alkotás helyben maradhasson, aztán új helyet kell neki keresni. Viszont a tájkeret – nyomban kijavítják: időközben más nevet kapott: „táj-boksz” lett belőle – ott marad. Odavonzza az arra járót a helyhez, ami mellett e nélkül könnyedén elmenne, s ha e „kereten” át tekint a tájra, olyan gyönyörűséget lát, amit kár lenne kihagyni.

Számos utca

Nem zavarunk tovább, megkeressük a helyet, ahol az esti záró rendezvényre készülnek. Hogy jó helyen járunk, „faírás” igazít el: „Goodbye Lenin – Hello Wood”. Igen, akkor ez itt a Lenin utca, amelynek legkésőbb jövő januárig új nevet kell találni. A táborlakók szeretnék, ha róluk neveznék el: Hello Woodnak, emlékére a 2012-es táborozásuknak, amelynek több „lenyomatát” is hátrahagyják. Köztük egy organikus pihenőhelyet, amelybe beleszerkesztettek néhány, a padlásokon talált tárgyat is. Vagy itt vannak például a térbeli házszámok, amelyek nem a házak falán, hanem az egyes épületekkel szemben, az út túloldalán helyezkednek el. Épp most próbálják a kézről kézre adott hosszúnyelű kalapáccsal leverni hozzá a fiatalok a tartócölöpöket. Kicsit elcsodálkozom: nagyapám annak idején lekezelte, s szurokba mártotta a földbe kerülő fát, ez meg kezeletlen, de nem akadékoskodom. Viszont észreveszem, hogy az egyik portán is dolgozik egy fiatalember. Itt lakott valamikor, s most szeretné rendbe tenni. Kérdem, mit szól az új utcanévhez, s a házszámokhoz. Kikerekedik a szeme.

- Azok volnának?! Nem mondom, hogy nem szúrtak szemet, de sikerült újat mondania. Azóta nyilván többet is tudnak a helyiek, hiszen részben a tájékoztatást szolgálta az esti záró rendezvény, amelyen mindenki részt vehetett - akit érdekelt.

Szalóczi Katalin