Helyi közélet

2012.07.15. 14:43

Ők a magasban érzik jól magukat

Miskolc - Farkas Bertalan magyar űrhajós is részt vett a miskolci repülős találkozón.

Miskolc - Farkas Bertalan magyar űrhajós is részt vett a miskolci repülős találkozón.Repülős találkozónak és vitorlázórepülő bajnokságnak volt a színhelye a hét végén a miskolci repülőtér. Azaz a Borsod Megyei Repülő Klub által szervezett verseny már a múlt héten elkezdődik, de szombaton még értékes pontokat gyűjthettek a versenyzők, vasárnap pedig a díjkiosztó ünnepségen derült ki, kik voltak legjobbak az V. Avas Kupán. A találkozóra és a területi bajnokságra is az ország minden részéből érkeztek pilóták. A miskolci veterán repülősök, akik a találkozót is szervezték, meghívták Farkas Bertalan első és mindmáig egyetlen magyar űrhajóst.

Csodálatos érzés

Nekünk a vasárnapi díjkiosztón sikerült vele találkoznunk, ahol elmondta: a miskolci repülős barátai meghívásának tett eleget. Annak idején sokat járt a miskolci repülőtéren is, és az akkori pilótákkal szoros, maradandó barátságot kötött. Mint fogalmazott, a repüléshez nagyon sok pozitív emberi tulajdonság szükséges, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a repülősök között felbonthatatlan barátságok szövődjenek. Megtudtuk tőle: ő nem vitorlázórepülővel kezdte a repülést, hanem motoros repülővel, majd sugárhajtású gépekkel, aztán szuperszonikus repülőkkel folytatta, végül jött az úrhajó, de a vitorlázókat is kedveli, és azokkal is szokott repülni. A repülés szépségéről pedig annyit mondott Farkas Bertalan, hogy amikor az ember elrugaszkodik a földtől, az már nagyszerű dolog, hiszen teljesen más perspektívából látja a helyet, ahol él, amikor pedig a világűrből nézett a Földre, és megpillantotta a Kárpát-medencét, Magyarországot, az csodálatos érzéssel töltötte el. Ha teheti, még ma is repülőbe ül, beszélgetésünk után rögtön kapott is az alkalmon, és egy kis motorossal a magasba emelkedett.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában