Helyi közélet

2012.06.16. 18:13

Látogatók a vasúti fűtőházban

Miskolc - A miskolci fűtőház is csatlakozott a Múzeumok éjszakájához.

Miskolc - A miskolci fűtőház is csatlakozott a Múzeumok éjszakájához.A négy és fél éves Somorlyai Balázs csillogó szemmel állt szombaton délben a 138 éves miskolci fűtőházban, azt sem tudta, hová kapja a tekintetét. A szőke kisfiút lenyűgözték a fölé magasodó mozdonyok és más vasúti járművek: – Utána a dízelre is felmászhatok? – kérdezte nagymamáját. Wachter Mihályné bólintott elsőszülött unokájának, aki kézen fogva odavonszolta a fából ácsolt lépcsőhöz, és máris elindult, hogy felderítse egy villanymozdony „pilótafülkéjét”. Balázs elárulta: szeret vonatozni, és most éppen mozdonyvezető szeretne lenni. „Meg szemetes, meg katona...”, tette hozzá a nagymamája. Őt nem kerítette annyira a hatalmába a látnivaló, mint unokáját, ő inkább a kisfiú örömében, ámulatában, kíváncsiságában gyönyörködött.

Sok szülő és nagyszülő élhette át ezt az élményt szombaton: a MÁV csatlakozott a múzeumok éjszakájához, és az utasforgalom elől elzárt területet megnyitva bepillantást engedett a kulisszatitkaiba. Az érdeklődés mértékére jellemző, hogy az még Ivancsó László központvezetőt is meglepte; pár tucat látogatóra számítottak, de kora délutánra már kétszáz fölé ment a számuk. Az eredeti elképzelés szerint a rendezők kisebb csoportokban, félóránként kísérték volna körbe a látogatókat, de borult a program, mert a legtöbben mindenre felmásztak, mindent megnéztek, amit lehetett, kipróbáltak. Az ott dolgozók még az óriási hómarót is beindították, amivel négy-ötméteres hófalakat is le lehet bontani a vasúti szerelvények útjából. Mint megtudtuk, mostanában nem kellett használni, de volt már olyan tél, hogy a hóátfúvásokon csak ez a berendezés tudta átvágni magát. A „kétéltű” – gumikerekű, de sínen járni képes – hómaró különlegessége, hogy helyben, saját tengelye körül meg tud fordulni, hogy az ellenkező irányba induljon el a vágányon.

Számos járművet megmutattak a látogatóknak, akik egy vetítőteremben megnézhették azt is, mit lát a mozdonyvezető menet közben. „Eredetileg meg szerettük volna építeni mozdony belsejét, és onnan lehetett volna megnézni a filmet, de aztán letettünk erről, mert négy-öt embernél több nem fért volna el”, magyarázta Ivancsó László. Igaza volt, a függönyök mögött húsz-harminc érdeklődő nézte az egyszerű utas számára szokatlan perspektívából felvett filmet.

Régebben még nem voltak olyan teljesítményű emelők, amelyekkel egy mozdonyt le lehetett volna emelni az alóla kiszerelt kerékpárról, ezért inkább a kerekeket süllyesztették. A fűtőházban bemutatták, hogyan is történt mindez: a mozdony egy speciális sínre állt, aztán a kilazított kerékpárt egyre mélyebbre engedték, majd amikor kiszabadult a kocsi alól, oldalt kitolták. A látogatók megnézhették a mai technológiát is: egy száztonnás teherbírású emelő egyszerűen lekapja a kasztnit az alvázról. Itt, a motorszerelő műhelyben a látogatók a kiszerelt vasúti dízelmotorokra is rácsodálkozhattak, de sokak számára a mozdonyfordító koronggal történő ismerkedés jelentette a nap fénypontját: utasként tehettek vele egy próbakört. A rendezvény ideje alatt a vendégek a fűtőház történetébe, a napi munkába fotók, dokumentumok segítségével is betekinthettek. Mint Ivancsó László elmondta, a gőzmozdonyok korában itt töltötték fel szénnel, vízzel a mozdonyokat, és itt fűtötték fel őket, itt hozták őket használatra kész állapotba. Ide jártak be a masiniszták, akik a már előkészített mozdonyokkal elindultak az ország más tájaira.

Kora délután egy frissen egybekelt párt szállító autó kanyarodott a fűtőház bejáratához: egy ott dolgozó fiatalember, Madaras Viktor ugrott be munkahelyére még hófehérbe csomagolt ifjú feleségével, hogy a mozdonyok között is készülhessen róluk néhány esküvői fotó.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában