Helyi közélet

2012.06.22. 17:21

Interaktívan könnyebb a tanulás

Gönc - Több mint 10 millió forintos informatikai fejlesztés történt a gönci Károlyi Gáspár Általános Iskolában uniós segítséggel, melynek projektzáró rendezvényét péntek délután tartották az intézményben.

Gönc - Több mint 10 millió forintos informatikai fejlesztés történt a gönci Károlyi Gáspár Általános Iskolában uniós segítséggel, melynek projektzáró rendezvényét péntek délután tartották az intézményben.A pályázat segítségével az iskola nyolc tantermét tudták felszerelni korszerű, digitális technikával, tudtuk meg Pecze János iskolaigazgatótól. A projekt hozzájárult a kompetenciaalapú oktatáshoz, így a területi különbségek mérséklését és kiegyenlítését segíti, ezáltal javítja a település iskolájának versenyképességét. Ezentúl az iskola minden tanulója hozzáférhet a digitális táblákhoz. A pedagógusok elmondása szerint szívesen fogadták, és ügyesen használják az interaktív eszközöket a tanórákon és a délutáni foglalkozásokon is. Különösen a hátrányos helyzetű tanulóknál jelent nagy könnyebbséget érdeklődésük felkeltéséhez. A digitális táblákon kívül négy tanterembe korszerű multimédiás számítógépeket beszerzését is lehetővé tette a pályázat, melynek elnyert teljes támogatási összege 10 millió 556 ezer 300 forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában