Helyi közélet

2012.06.27. 13:42

„50 ifjú tehetség” XI. - Tanárnak készült, de a borvidék beszippantotta

Tokaj - Balassa István, 35 éves. Idén az esztendő borász-felfedezettjének választották.

Tokaj - Balassa István, 35 éves. Idén az esztendő borász-felfedezettjének választották.Több mint 30 éve él Tokajban, hét éve pedig folyamatosan bővülve, mádi, tarcali, és tokaji dűlőkben gazdálkodik. Nem készült borásznak, tanár szeretett volna lenni – lokálpatriótaként Tokajban, – de ez az út két diploma után sem nyílt meg előtte. Egy ígéretes tanárt vesztett ezzel a magyar oktatás, nyert viszont egy tehetséges, céltudatos embert a magyar borászat, Tokaj-hegyalja.

A pedagógusi állásra váró fiatalembert – megfogalmazása szerint – beszippantotta a szőlészet, borászat, amikor 1999-ben véletlenül belekerült „a szőlő és a borkészítés bűvkörébe”. 2005-től saját birtokát építi, melyben a termőhelyek bemutatására helyezi a fő hangsúlyt, jelenleg 5 hektáron, 7 dűlőben, 22 különböző parcellában. Tavaly az ő hathatós közreműködésével jött létre a Tokaji Borászok Asztaltársasága, 11 pincészet összefogásával, amelynek fő célja, hogy Tokaj városát közös munkájukkal, boraikkal, jelenlétükkel képviseljék, és segítsék fejlődését, növeljék értékeit. Balassa István eredményes munkáját jelzi az a kitüntető cím, amelyet néhány hete kapott meg, miután a legjelentősebb szakmai szervezet, a Borászok borásza az Év borász-felfedezettje díjat ítélte meg neki. Ezt az elismerést azonban nem tudta átvenni...

„Rettentően sajnálom, hogy nem voltam jelen a budapesti díjátadón, életem legnagyobb elismeréséről lemaradtam, mert nem számítottam rá – mondta keserédesen Balassa István, aki jövőbeni céljairól így beszélt: – A tokaji borvidék rejtett kincse a nagyon változatos termőhelyek sokasága. Minden dűlő másképp hat a szőlőre, és mi borászok ezt meg tudjuk fogalmazni a borainkban. Ezt szeretném bemutatni minden évjáratban, és a végső cél majd a tökéletes bor elkészítése. Persze ez nagyon nehéz, mert a tökéletes bor mindenkinek mást jelent. Nagyon sok kitűnő borász próbálja elérni ezt az elérhetetlennek tűnő célt, egyszer valakik valahol majd megtalálják, remélem én is köztük leszek.”


  50 arc

Sikeres fiatalokat mutatott be az Észak-Magyarország kiadványa, akik eddigi életükről és terveikről is meséltek a lap munkatársainak. Ez a portré ennek a sorozatnak a része.


Borsod-Abaúj-Zemplén - Tavaly ilyentájt indította útjára lapunk, az Észak-Magyarország egyedülálló kezdeményezését, hogy megyénk 35 évesnél fiatalabb tehetségeit külön kiadványban mutassa be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában