Helyi közélet

2012.06.01. 16:35

A párbeszéd kezdete lehet

Miskolc - A civilek kérték, legyen folytatás, ne hagyja abba lapunk a fórumsorozatot. Folytatjuk.

Miskolc - A civilek kérték, legyen folytatás, ne hagyja abba lapunk a fórumsorozatot. Folytatjuk.

Mi a koncepció a civiltámogatások elosztásánál? És mi lenne a helyes? Többek között ezekre a kérdésekre is kerestük a választ azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet lapunk szervezett. Immár a második fórumunk volt ez, az elsőt a hónap elején rendeztük meg. Arra a miskolci kulturális intézmények vezetőit hívtuk meg, és apropója nonprofit szervezetté való átalakulásuk volt. Azt próbáltuk akkor a beszélgetés során körbejárni, hogy miben változtattak, miben működnek másként, és hogy jobb lesz-e így nekünk, a közönségnek, látogatóknak, használóknak.

Párbeszéd indult

Ez alkalommal a civil szervezeteket hívtuk, az apropó az önkormányzati mecénás alap kiosztása volt. Mint azzal korábban is foglalkozott lapunk, az önkormányzat akár több pénzt is szétoszthatott volna, olyannyi volt a pályázó, ám forrás hiányában nagyon sokukat el kellett utasítani.

Az viszont, hogy mi alapján döntöttek a pénz elosztásáról, nem derült ki. Mint ahogy az sem, hogy mi az, amit támogatni tudnak, s mi az, amit nem, ezeket az információkat a pályázók is hiányolták.

Ezért gondoltuk, hogy felvállaljuk a civilek és a város vezetése közti párbeszéd elindítását. Így a beszélgetésünkre nemcsak civil szervezeteket hívtunk, hanem Molnár Pétert, az Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökét - ez a bizottság döntött a mecénás alap elosztásáról -, valamint Kákóczki Anrást, a kulturális, idegenforgalmi és városmarketing osztály vezetőjét is.

Nincs válasz

Az osztályvezető javaslata az volt – mivel a támogatási keret szűkűl, és így a döntési mechanizmus egyre fontosabbá válik –, hogy jöjjön létre egy civil kerekasztal, amely segítséget nyújthat például a mecénás alap elosztásához is.

A civilek azonban más javaslattal is éltek: például civilstratégia kialakítását sürgették, illetve a már létező civilkoncepció újra használását.

A civil koncepció utat mutathatna, mi az, amit támogatandónak ítél a város. De javasoltak is, leginkább azt, hogy szorosabb együttműködésre lenne szükség köztük és az önkormányzat között. Ez utóbbit azzal is indokolták, hogy közfeladatot látnak el: olyan feladatokat, amely önkormányzati feladat lenne, de nincs rá az önkormányzatnak kapacitása.

A beszélgetés során a kérdések nagy részére nem született válasz. Többször is elhangzott, nem csak a civileket érintő koncepciója nincs meg a városnak, de két év alatt nem született meg például a fogyatékosok programja, vagy a város esélyegyenlőségi terve sem.

A civilek egyikekén Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke ki is jelentette, óriási potenciál van a civil szervezetekben, éppen ezért arra kérte lapunkat, hogy ne hagyjuk abba ezt a fórumsorozatot. Folytatjuk is a kerekasztal-beszélgetéseket, lapunk ezzel próbál meg hozzájárulni, hogy a civil szervezetek és a helyi hatalom közötti párbeszéd meginduljon, és a közösség javára szolgáljon.

ÉM

Miskolc - Mi a koncepció a civiltámogatások elosztásánál? És mi lenne a helyes?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában